Notebookok a digitális tanulás támogatásáért

2019.10.03

Az Infotér Kft. és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. együttműködésének keretében az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium húsz darab notebookot kapott a technológiai eszközökkel támogatott tanulás és tanítás módszereinek fejlesztése, valamint új tanulási környezet kialakításának céljával.


Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájának (DOS) fő célkitűzése az oktatási rendszer digitális átalakítása és a fiatalok felkészítése a technológia által egyre inkább meghatározott munkaerőpiacon való sikeres helytállásra. A megfelelő digitális kompetenciák megszerzését a kormány – a DOS-ban meghirdetett szándékok szerint – az elkövetkező évek során mindenki számára lehetővé teszi.


Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium az új eszközökkel csatlakozik a 2019-es Code Week-hez és a 2020-as Digitális Témahéthez, valamint bemutatja az iskolájukban jelenleg is – bár szerényebb eszközellátottsággal – zajló digitális iskola kísérleteik tapasztalatait és jógyakorlatait.


A Digitális Témahét (DTH) az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére 2016-ban indult, és évről évre egyre népszerűbb. A jövőre ötödik alkalommal március 23. és 27. között megrendezésre kerülő Témahét fő célja, hogy a digitális pedagógia módszertana egyre több iskola mindennapjaiba beépüljön és a digitális kompetencia fejlesztése az informatikán kívül más tantárgyakba integrálva megjelenjen.


A hetedik EU Code Week 2019. október 5. és 20. között kerül megszervezésre. Az esemény alatt sokan dolgoznak majd azon, hogy minél többen kipróbálhassák a programozás alapjait, bepillantást nyerhessek a programozók mindennapjaiba, munkájukba és abba, hogyan hat a digitalizáció és az informatika a mindennapi életünkre.


A kódolás hozzátartozik a XXI. századi ember digitális kompetenciájához, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Digitális Témahetet koordináló Digitális Pedagógiai Módszertani Központ fontosnak tartja mind a DTH, mind pedig a Code Week hazai szervezésének támogatását és népszerűsítését.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.