Mesterséges Intelligencia Koalíció

Dr. Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter által kezdeményezett Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon. Az MI Koalíció működését a Digitális Jólét Program (DJP) biztosítja.

A digitalizációval együtt járó gyors technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy egy-egy jól megválasztott területen hazánk az élvonalba kerüljön; az autonóm járművekkel, illetve az 5G mobiltechnológiával kapcsolatos fejlesztések mellett a Mesterséges Intelligencia (MI) is ilyen területet jelenthet Magyarország számára.

Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit, állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítva az MI-fejlesztők, az MI felhasználói oldalát képviselő piaci és állami szereplők, illetve az akadémiai szféra, a szakmai szervezetek és az állami intézmények között. Az MI Koalíció emellett részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében is. A MI Koalíció megalakulása világos üzenet a nagyvilágnak: Magyarország kitárta kapuit az MI fejlesztések előtt.

Az MI Koalíció célja, hogy:

  • hazánk az MI fejlesztések terén mihamarabb az európai élvonalba kerüljön, ezáltal Magyarország a nemzetközi MI közösség fontos referenciapontjává váljon;
  • az MI alapú fejlesztések széleskörű elterjedésének és alkalmazásának köszönhetően jelentősen erősödjön a hazai vállalkozások versenyképessége;
  • a magyar startupok és kkv-k nagy arányban vegyenek részt MI fejlesztésekben, akár nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségben;
  • az állam a nemzeti adatvagyon átgondolt hasznosításával, valamint a digitális ökoszisztéma minden szereplője az adatvagyonok tisztességes, szabályozott és hatékony hasznosításával, illetve az MI-megoldások felhasználójaként vegye ki a részét a magyar társadalom és a nemzetgazdaság fejlesztésében.

A Magyarországi MI Koalíció 2018. október 9-én alakult meg 78 nemzetközi és hazai cég, illetve egyetemek, tudományos műhelyek, szakmai és közigazgatási szervezetek részvételével. A Koalíciónak jelenleg 260 tagszervezete van.

A Digitális Jólét Program 2020. szeptember 8-án mutatta be Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját. Az erről készült videó itt megtekinthető.

 

 

Hogyan csatlakozhatok az MI Koalícióhoz?

A Mesterség Intelligencia Koalíció tagjai

385 tag