Közös kutatómunka a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel

2019.05.30

Közös munkába kezdett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása mellett működő Digitális Jólét Programmal (DJP).

2019. május 30-án megállapodást írt alá Fülöp József, a MOME rektora és Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője.



Az együttműködés céljai között szerepel közös kutatómunkák és szakmai műhelyek megvalósítása, továbbá, hogy a közös munka eredménye beépüljön a képzések rendszerébe.

A két fél között már az eddigi több mint egy éves időszakban is eredményes együttműködés valósult meg „Okos Város” fejlesztések témakörében a Civitas Sapiens Műhellyel együttműködve, melynek folytatását és továbbfejlesztését jelen megállapodás is célozza.

A MOME, a szeptemberben átadásra kerülő Kreatív Innovációs Tudásparkjával, DJP felsőoktatási kiválósági központként, a DJP–vel való együttműködéstől azt reméli, hogy annak eredménye segíti a digitalizációval, a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdések kutatását, hozzájárul a technológiai fejlődés nyomán keletkező új kérdések megválaszolásához.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.