NETWORKSHOP 2022 – A digitalizáció az összefogás fontosságára tanít

2022.04.21

A digitalizáció a XXI. század egyik legfőbb versenyképeségi és szuverenitási kérdése, arra tanít minket, hogy csak összefogva, együttműködve lehet jelentős eredményeket elérni – mondta a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője a NETWORKSHOP 2022 konferencia nyitónapján április 20-án, szerdán, a Debreceni Egyetemen.


Dr. Gál András Levente a rendezvényen a DJP egyik legnagyobb sikerének nevezte, hogy immár négy koalícióban keresik közösen a válaszokat az 5G, a mesterséges intelligencia, a drón és a blockchain technológia kapcsán felmerülő kérdésekre. „A NETWORKSHOP ilyen értelemben is példát mutatott számunkra (…), és azt tudom önöknek mondani, hogy a DJP továbbra is támogatni fogja a szervezőket a munkájukban” – emelte ki a szakmai vezető. Dr. Gál András Levente több évtizedes szakmai támogatását HUNGARNET-díjjal ismerték el a szervezők, melyet az esemény nyitónapján vehetett át a díjazott.

Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy az intézmény informatikai karán mintegy 2500 hallgató tanul, ami jelentős utánpótlásbázisnak számít az egész országban. Az egyetemtől nem messze található az ország egyik szuperszámítógép-központja, amely éppen bővítés alatt áll, és hamarosan megtízszerezett kapacitással végezheti a munkát; ez az egyetemeknek és a kutatóhelyeknek kiemelten fontos – emelte ki a rektor. Prof. Dr. Szilvássy Zoltán szólt arról is, az egyetem informatikai kara nagy hangsúlyt fektet az oktatás fejlesztésére, és például az adattudomány kapcsán a DJP-vel is együttműködnek.


Dr. habil. Tick József, a HUNGARNET Egyesület elnöke megnyitó beszédében jelezte, harmincegyedik alkalommal rendezik meg az országos informatikai konferenciát, amely három napon keresztül foglalkozik a felsőoktatás és a kutatás e-infrastruktúrájának kérdéseivel. A rendezvényre 350-en regisztráltak és 140 előadást követhetnek az érdeklődők négy helyszínen. Napjainkra jelentősen kibővült a NETWORKSHOP kiemelt témáinak köre, így a hálózati technológiák, a szoftveres és a hardveres megoldások mellett már megjelennek a digitális transzformáció hatásai az oktatási intézményekben, közgyűjteményekben, valamint a hibrid oktatás módszertana is. „Tehát nagyon széles lett a paletta, nagyon sok új téma kapcsolódott be, és nagyon örülünk, hogy ezek által a NETWORKSHOP is színesedhet” – fogalmazott az elnök.


A NETWORKSHOP 2022 konferencia fővédnöke Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter volt. A rendezvény három napja alatt előadások hangzottak el a felsőoktatás és kutatás e-infrastruktúrájának kérdéseivel, ezen belül a felhő technológiák, szuper-számítástechnika, tárolási infrastruktúra, 5G technika és a mesterséges intelligencia kapcsán. A konferencián az oktatás, a tudomány, a kultúra, az informatikai ipar, valamint a civil szféra számos neves képviselője volt jelen.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.