Idén is ott leszünk az EFOTT Fesztiválon

2022.07.12

Drónszimulátorral, e-sport kihívással, fotópályázattal és videójátékokkal várja a Digitális Jólét Program a résztvevőket az EFOTT Fesztiválon. A tavalyi nagysikerű megjelenés után idén ismét részt vesz a Digitális Jólét Program (DJP) a július 13-17. között megrendezésre kerülő EFOTT Fesztiválon, melyen együttműködő partnereinkkel a legújabb digitalizációs vívmányok és technológiai fejlesztések interaktív bemutatásával, valamint felsőoktatási tájékoztatással szeretnénk hozzájárulni a fesztiválozó közönség élményéhez.

Mint ahogyan azt a nagy népszerűségnek örvendő sátrunk tavaly már bebizonyította, az EFOTT kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy akár több ezer fiatalt elérjünk, és bemutassuk nekik a Digitális Jólét Program törekvéseit, a már megvalósult projektjeinket, valamint partnereink legújabb fejlesztéseit. A mai 18-35 éves korosztály már együtt nőtt fel a különböző digitális technológiákkal, továbbá elkötelezett a fenntarthatóság és az egészséges életmód mellett, ezért idén is nagy érdeklődésre számítunk részükről. Sátrunkban olyan új fejlesztésekkel találkozhatnak, melyek szerves részét képezhetik majd egy fenntarthatóbb, technológiai lábakon álló jövőnek, mindemellett pedig számos kikapcsolódási lehetőséget is biztosítunk majd számukra, de mindezeken felül standunk egészséges frissítőket is kínál majd az érkezőknek.

A Digitális Jólét Program Civitas Sapiens Tudásközpontja idén elsősorban a Digitális Falu Program tevékenységeit mutatja be egy interaktív digitális kioszk táblán, mellyel céljuk, hogy a fiatalabb korosztály is megismerje a hazai vidékfejlesztést érintő már megvalósult és még bevezetés előtt álló intézkedéseinket. Emellett tájékoztatást kaphatnak a Digitális Térségfejlesztési szakértő képzésünkről is. A Civitas Sapiens Tudásközpont standjához látogatók a fesztivál ideje alatt kvíz- és memóriajátékokat próbálhatnak ki nyereményekért cserébe.

Megjelenik továbbá a Magyarországi 5G Koalíció, melyet két koalíciótag képvisel izgalmas és látványos interaktív programokkal. A Nokia jóvoltából az általuk fejlesztett elektronikus Rubik kockát próbálhatják ki a fesztiválozók, míg a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai egy speciális, nem-ionizáló sugárzásmérés mikéntjét mutatják be.


A Digitális Jólét Program égisze alatt idén megalakult Blockchain Koalíció izgalmas kvízzel várja a látogatókat, mely révén akár 3D nyomtatott kripto pénzt is lehet nyerni.

A Neumann János Nonprofit Kft. - Neumann Technológiai Platform egy saját fejlesztésű társasjátékkal, az A.D.A.T.-tal (A Digitalizációs Alapok Társasjátéka) vezeti be szórakoztató módon a fiatalokat a kis- és középvállalkozások digitális fejlődésének világába.


Az analóg fotók digitális megőrzésére létrehozott Kézai Simon Program fotóversenyre invitálja az érdeklődőket, akiknek egy rövid regisztrációt követően egy fesztiválon készült képet kell publikusan feltölteniük a Kézai applikációjára vagy webes felületére. A legszebb fotót készítők egy polaroid fényképezőgépet nyerhetnek mindennap.



A fesztivál ideje alatt végig lehetőség lesz regisztrálni az MI Kihívásunkra is, amelynek teljesítésével a mesterséges intelligencia alapjainak elsajátítása mellett a legszerencsésebbek PS5 konzolt vagy értékes videókártyát is nyerhetnek.

Szintén megtalálható lesz a Drón Koalíció a DJP standon, akiknél valódi drónszimulátort lehet kipróbálni profi drónpilóták segítségével, illetve bővebb tájékoztatást lehet kapni Magyarország Drón Koalíciójának tevékenységével kapcsolatban.

A sátor egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő programja idén is a Debreceni Egyetem Atlétikai Club e-sport szakosztálya, a DEAC-Hackers által hozott különböző játékkonzolok lesznek majd, a fiatalok a retró konzoloktól kezdve egészen a következő generációs eszközökig rengeteg különböző játékokat tudnak majd kipróbálni, illetve egymással versenyezni.


Az idei EFOTT Fesztiválon is karrier tanácsadással várják a HUNEXPERT munkatársai az érdeklődőket. A helyszínen lévő munkatársaik szeretnének segíteni mindazoknak, akik már tudják melyik szakon szeretnének továbbtanulni, de még vannak kérdéseik az adott témában, vagy szeptembertől nem fognak felsőoktatási tanulmányokat folytatni, ezért szeretnék megismerni az aktuális munkavállalói trendeket, illetve akik érdeklődnek a tudományos élet iránt és szívesen belelátnának milyen lehetőségei vannak manapság egy doktorandusznak. Mindezeken felül a fesztiválozók megismerhetik a Fiatal Szakértői Rendszert is, mely idén már harmadik éve aktív támogatója a hazai fiatal kutatóknak, és hosszú távú célja egy olyan szakmai hálózat létrehozása, ahol a kutatók különböző tudományterületekről is kapcsolatba tudnak lépni egymással, illetve tudományos együttműködések is elkezdhetők.

Bele lehet kóstolni a HUNESZ Magyar E-sport Szövetség Szimulátorsport Szakágának munkásságába is az általuk rendezett helyszíni versenyek révén, certifikált szimulátorszettjének segítségével.

A KTI Közlekedéstudományi Intézet érdekes és informatív szimulátorokkal jelenik meg a DJP sátrában, így ki lehet próbálni például egy multifunkciós nehézgép szimulátort, illetve egy időskori közlekedést bemutató szerkezetet is.

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. mobil kormányablakbuszában bárki igényelhet új elektronikus személyi igazolványt az elektronikus ügyintézési szolgáltatások népszerűsítésének jegyében.

A stand egészségmegőrző részén magyar kistermelők friss gyümölcseit, zöldségeit fogyaszthatják a fesztiválozók, ami ebben a tikkasztó hőségben valódi felfrissülést jelent sokaknak, de ezen felül lekvárokat, mézet és szörpöt is kóstolhatnak majd.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.