A kormány kiemelt beruházássá minősíti a magyarországi hálózatfejlesztési beruházásokat

2017.11.28

A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősíti a magyarországi távközlési szolgáltatók 4G és 4G+ hálózat fejlesztési beruházásait, erről még év végéig döntés születik - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián kedden Budapesten.

 

Deutsch Tamás a T-Systems Magyarország hatodik alkalommal megrendezett Symposium 2017 konferenciáján kijelentette: mindez komoly szabályozási előnyt jelent a fejlesztésekhez. Ezzel az ország erősíteni tudja a mobilinternet infrastruktúra és a szélessávú vezetékes hálózat fejlettsége területén eddig elért pozícióját, a szolgáltatók fejlesztései és a szupergyors internet program eredményeképpen - hangsúlyozta.

 

A legutóbbi adatok szerint Magyarországon működnek a világ 4. leggyorsabb 4G mobilhálózatai,  és az elérhetőség alapján is a globális top 10 között szerepelnek.

 

Hozzátette: Magyarország digitális fejlettségben a 2020-as évek elejére az Európai Unió tíz legfejlettebb tagállamaihoz tud felzárkózni.  A magyarországi  befektetői környezet hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország legyen a kelet-közép-európai térség digitális fejlesztéseinek központja.

 

Deutsch Tamás hangoztatta, új európai közös politikára van szükség, amihez külön pénzügyi alapot kell létrehozni annak érekében, hogy Európa a digitalizációban is érdemi versenytársa legyen az észak-amerikai és az ázsiai gazdasági térségnek. A zalaegerszegi 5 G-s tesztpálya azt üzeni a világnak, hogy Magyarország és Európa is olyan térség, ahol a világon elsőként lehet tömegesen alkalmazni az 5G technológiát a legkülönbözőbb területeken.

 

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója előadásában kiemelte: a digitális gazdaság kulcseleme a kapcsolat, a kapcsolódás. Az önvezető autók is azt szimbolizálják, hogy a különböző technológiák valós időben képesek együttműködni egymással. Az okos parkolás, az automatikus szállítás, vagy a távoli sebészet, mind olyan megoldások, ami mögött hálózat működik - fejtette ki. Az IoT eszközök (Internet of Things - a dolgok internetje) vagy okos eszközök valós idejű együttműködése, a szenzorok, a robottechnológia, vagy dróntechnológia egyre fontosabb szerepet kap a gazdaságban, mindez a mobiltechnológiából indult, és számos lehetőséget rejt. Kiemelte: a technológiák működéséhez azonban hálózatra van szükség, a jövő hálózatának három legfontosabb tulajdonsága a megbízhatóság, teljesítmény, és az alkalmazkodási képesség. Az ezredmásodperc tizedrészéről van szó például egy városnyi, egymással kommunikáló önvezető autó, vagy a távoli sebészet esetében, amihez gyors hálózat kell. Erre az egyik megoldás az 5G, ami a minimum a technológiák együttműködésében rejlő lehetőségek kihasználásához. A zalaegerszegi önvezető járműpálya tesztkörnyezet lehetőségeinek és az 5G hálózat kiaknázását nemzeti versenyképességi kérdésnek nevezte, amit iparágakkal, kormányzati szektorral és a vállalatokkal alakítanak ki.

 

Srini Gopalan, a Deutsche Telekom Európáért felelős igazgatósági tagja szerint a digitalizációban Magyarországnak egyedülálló lehetőségei vannak. Kifejtette: 2020-ra minden elköltött euró negyede online tranzakció eredménye lesz, 80 százaléka a vállalati értékláncoknak digitalizált lesz, a raktározás, a logisztika, vagy az ügyfélszolgálat. A munkavállalók 70 százaléka 2025-re digitálisan, mobil módon fog dolgozni, mindez a következő három-öt esetleg hét évben megvalósul - sorolta. Azt mondta, hogy Zalaegerszegen fejlesztenek, mert a működő mobilhálózat a világ öt legjobb mobilhálózata között van, és sok a szakértő fejlesztő.

 

Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója elmondta: 2020-ra az elektronikus eszközök 95 százaléka IoT lesz, Magyarországon 5,7 százalékos az IKT-szektor részesedése a teljes GDP-ben, ami OECD átlag feletti. A digitalizáció az egyetlen esély a vidéken élők esélyegyenlőségének megteremtésére, a T-Systems mindent megtesz a fejlesztések hatékony megvalósításáért - mondta.

 

Digitális Jólét Nonprofit Kft.