Exportakadémiát indít a Magyar Nemzeti Kereskedőház infokommunikációs cégeknek

2017.09.21

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) infokommunikációra fókuszáló képzést, exportakadémiát indít a szektor kis- és középvállalkozásai számára - jelentette be Oláh Zsanett vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón.

 

Varju Krisztina Dóra hangsúlyozta, a lengyel, a szlovák, a cseh és a magyar vállalatokat segíteni kell abban, hogy együtt tudjanak megjelenni a külföldi piacokon, globális léptékben is ismertté váljanak.

 

Urbán Zoltán, a konferenciát kezdeményező EXIM vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a visegrádi országok nőnek a leggyorsabban az Európai Unió térségei közül, a négy ország a teljes közösségi export 12,9 százalékát adja. Közös jellemzője a V4-eknek, hogy az export húzóerőt jelent gazdaságuk számára, Magyarországon például a kivitel éves növekedése tavaly 6,7 százalék volt, jóval magasabb, mint a bruttó hazai termék (GDP) növekedése.

 

A miniszteri biztos az MTI-nek arra a kérdésre, hogy az exporthitelezésen túl a gazdaság mely területein erősítik a V4ek közös fellépését, felidézte: múlt héten például a külügyminiszterek tanácskoztak a brit pénzügyminiszterrel a Brexit utáni együttműködésről. Varju Krisztina Dóra arra is kitért, hogy stratégiai jelentőségű politikai egyeztetések zajlanak az EU következő költségvetési ciklusáról. Ezeken a megbeszéléseken nemcsak a V4-ek képviselői vannak jelen, hanem Romániát, Bulgáriát, Horvátországot és Szlovéniát is bevonták a tárgyalásokba - mutatott rá a miniszteri biztos, aki azt is kiemelte, hogy további országokat is megkeresnek, amelyeknek a következő hétéves ciklusban hasonló érdekeik lehetnek.

 

Az előző magyar V4 elnökség nagy sikerének nevezte a biztos, hogy az akkori uniós költségvetési tervezésben közös álláspontot tudott kialakítani a négy ország.

 

Jelenleg szervezik a visegrádi országok gazdasági minisztereinek a találkozóját, továbbá a kereskedelmi kamarák elnökei és a fejlesztési bankok vezetői is találkoznak - sorolta Varju Krisztina Dóra.

 

Urbán Zoltán fontosnak nevezte, hogy a V4-ek új megoldásokat találjanak azonos problémákra, közösen támogassák az exportáló cégeket és a kockázatokat is megosszák.

 

Az MTI-nek nyilatkozva Urbán Zoltán megjegyezte: mindegyik visegrádi országnak megvan a saját erőssége, amelyeket közösen jobban ki tud aknázni. Szerinte a szlovákok az energetikában, a csehek a gépiparban, a lengyelek a megújuló energetikában, magyarok pedig a víziparban kiemelkedően jók.

 

Eddig is volt együttműködés a visegrádi országok exporthitel ügynökségei és állami hátterű pénzügyi intézményei között - emlékeztetett Urbán Zoltán, aki arra is kitért, hogy Szlovákiával például már kötöttek is egy viszontbiztosítási garancia megállapodást. Az EXIM vezérigazgatója azt is megjegyezte: az ilyen típusú együttműködést kívánják többek között mélyíteni.

 

Nem csak az intézmények tevékenységének az összehangolása fontos, azt is elő kívánják mozdítani, hogy az országok képviselői a meghatározó kérdésekben együtt szavazhassanak például az OECD és a Berni Unió testületeiben - jegyezte meg.

 

Csütörtök este a visegrádi országok EXIM bankjainak és biztosítóinak vezérigazgatói 19 órától ünnepélyes zárónyilatkozatot írnak alá. Az exporthitel ügynökségek szakemberei legközelebb Pozsonyban ülnek össze tanácskozni jövőre.

 

Digitális Jólét Nonprofit Kft.