Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás

2021.12.10

A 2021. évi Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás széles körű tájékoztatást nyújt a digitalizáció hazai oktatási és képzési rendszerében betöltött szerepéről és helyzetéről, egyúttal lehetőséget kínál a digitális oktatáshoz kapcsolódó pedagógiai, módszertani és technológiai eszközök és újdonságok megismerésére.


A konferencia az alábbi linken tekinthető meg.

A téma iránt érdeklők – ebben az évben a határon túli országokkal nemzetközivé váló – plenáris előadásokon, valamint kerekasztal beszélgetésen kapnak áttekintést a közelmúlt digitális oktatását is érintő változásairól, aktualitásairól, a hazai digitális oktatás helyzetéről és jövőjéről, a digitális munkarendre történő átállás tapasztalatairól, a Covid-19 oktatásra gyakorolt hatásairól. A járványhelyzet miatt idén hibrid formában megvalósuló konferencián résztvevő hazai oktatástechnológiai cégeket az esemény honlapján elérhető bemutatkozó anyagok révén ismerhetik meg. Ugyanitt hallgathatók meg azok a digitális pedagógiai projekteket bemutató előadások, amelyek a Digitális Témahét 2020 és 2021-es programja során díjazott intézmények és pedagógusok valósítottak meg.

 

A rendezvény időpontja

2021. december 10.

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

REGISZTRÁCIÓ

PROGRAM

A rendezvény összefoglaló kiadványa letölthető ide kattintva.

 

Kiállítók:

 

 

 

 

 

 

 

 


Szeretettel várjuk rendezvényünkön!

Digitális Jólét Program