Projektpedagógiától az online tanulás támogatásáig

2021.03.05

A Digitális Témahét a legjelentősebb, a köznevelés egészét érintő országos, valamint határon túlra is átnyúló kezdeményezés a digitális pedagógia területén. A tanév rendjében idén 2021. március 22-26. között szereplő program célja a tanulók digitális kompetenciájának fejlesztése pedagógiai projektek útján a köznevelés és szakképzés minden szintjén. A Digitális Témahét a digitális pedagógia legnagyobb szakmai támogatója, valamint a pedagógusok módszertani megújulásának eszköze is egyben.


A Digitális Témahét hat éve működő programját az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) kezdeményezésére 2018 óta a Digitális Jólét Nonprofit Kft. szervezeti egységeként működő Digitális Pedagógiai Módszertani Központ koordinálja. A program célja, hogy a köznevelés és szakképzés minden szintjén ösztönözze a digitális eszközök hatékony, a napi pedagógiai gyakorlatba tantárgyfüggetlenül beépülő használatát, illetve támogassa az ehhez szükséges pedagóguskompetenciák fejlesztését, összegyűjtse és megossza a széles körben hasznosítható innovatív pedagógiai ötleteket.


A pedagógusok felkészülését a Digitális Témahét Tudásbázisában, valamint a Digitális Pedagógiai Tudásbázisban elérhető mintaprojektek, videók és számtalan pedagógiai segédlet, óra-, tematikus és projektterv biztosítja. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával 2021-ben új, a szakképzés számára készült mintaprojektek is elérhetők. A Digitális Témahétre való felkészülés jegyében a pedagógusok online webináriumokba kapcsolódhatnak be. A webináriumok videói a program hivatalos Youtube-csatornáján bárki számára elérhetőek.


A Digitális Témahét szakmai értéke a tantermen kívüli digitális oktatás támogatásán túl, a korábbi évekhez hasonlóan, a meghirdetett pályázatokra a hazai és külhoni pedagógusok, intézmények által benyújtott innovációkon  keresztül mutatkozik meg. A nyertes pályázók és a legjobb pályázatok idén is online díjátadó ünnepség keretében kerülnek bemutatásra. A szakmai zsűri az idei évben a digitális eszközökkel támogatott intézményi és pedagógiai projektek mellett a digitális munkarendben kipróbált online oktatási jó gyakorlatokat is díjazza. A pályázati kiírásról részletesen a Témahét honlapján olvashatnak az érdeklődő intézmények, pedagógusok.


A tantermen kívüli digitális munkarend bevezetése óta rengeteg, a digitális oktatást érintő tapasztalat és információ, valamint naponta frissülő új szakmai tartalom érhető el a pedagógusok és az intézmények számára, kiemelten igaz ez a projektpedagógiát érintő segédanyagokra. A Digitális Témahét honlapján a DTH Online menüpont alatt folyamatosan bővülő kínálat várja az érdeklődőket a digitális oktatásban is hatékonyan használható anyagokkal, előadásokkal.

Hogyan csatlakozhatunk a Digitális Témahéthez?

 

  • Intézményként:

A Digitális Témahéthez 2021-ben is azok a digitális pedagógia iránt elkötelezett, magyarországi és határon túli köznevelési és szakképző intézmények csatlakozhatnak, amelyek vállalják legalább egy 5 órás digitális technológiával támogatott pedagógiai projekt megvalósítását, akár az online oktatás körülményei között. A regisztráció néhány percet vesz igénybe és semmilyen további adminisztratív kötelezettséggel nem jár. A csatlakozó intézmények elhelyezhetik honlapjukon az idei Digitális Témahét kitűzőt, valamint indulhatnak a pályázaton is.

 

  • Partnerként:

A Digitális Témahét programjához a kitűzött célokkal egyetértő, a digitális oktatás fejlesztésének nemes ügyéért elkötelezett intézmények, cégek és vállalkozások is folyamatosan csatlakozhatnak. Programajánlataikkal, valamint külön pályázati kategória meghirdetésével is támogathatják a témahéten résztvevő intézményeket és pedagógusokat. Ehhez a honlapon elérhető partneri regisztrációs folyamatot kell elvégezni, amelynek kitöltését követően automatikusan felkerülhetnek a Digitális Témahét 2021 programtérképére.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.