Okos városok és falvak Székelyföldön is

2020.07.07

Székelyföld fejlesztését szolgáló projektek érdekében immár második alkalommal hívta közös gondolkodásra és együttműködésre a szakembereket a Digitális Jólét Program (DJP) és a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat (CED) Marosvásárhelyen. A Kárpát-medencei digitális ökoszisztéma – Okos Városok és Falvak címmel szervezett online kerekasztal-tanácskozáson többek között Maros, Hargita és Kovászna megye vezető képviselői is részt vettek. 


Csík László
, a CED ügyvezető igazgatója nyitóbeszédében leszögezte: a gazdaságfejlesztés ma már elképzelhetetlen digitalizáció nélkül, így közel az a pillanat, amikor az okos városok és falvak működésükkel lakóik színvonalasabb életvitelét szolgálhatják. A CED vezetője hangot adott abbéli reményének is, hogy az előadásokból sokan profitálnak a megszerzett tudást beépítve vállalkozásaik mindennapjaiba, hiszen a célorientált vállalkozásoknál a digitalizációs fejlődés nyomon követése mára nélkülözhetetlenné vált.


Gál András Levente
, a DJP szakmai vezetője köszöntőjében jelezte: a DJP-t öt éve az a felismerés hívta életre, hogy az ezeréves magyar állam számára a digitalizáció nemcsak egy átmeneti állapot, hanem a 21. század olyan új kihívás- és lehetőségrendszere, amely nemcsak a versenyképesség, hanem a nemzet, az állam és a közösség szuverenitásának is a legfontosabb kérdésévé vált. A digitális ökoszisztéma által feltett kérdésekre adott jó válaszokkal még egy-egy kisebb régió is sokkal életképesebben őrizheti meg identitását, gazdasági fenntarthatóságát, sőt meg tudja tartani népességét és képes megakadályozni a fiatalok elvándorlását is – tette hozzá Gál András Levente. A DJP szakmai vezetője emellett azt is kiemelte, hogy a DJP szalonok, vitafórumok és workshopok ezeknek a legégetőbb és egyben nemzeti sorskérdéseknek a digitalizációs szempontú körbejárására kínálnak lehetőséget. A szakmai vezető kiemelte: a DJP az Alaptörvénnyel összhangban a kezdetektől úgy fogalmazott, hogy minden digitális megoldás globálisan értelmezendő, minden meglelt jó választ minél hamarabb globálisan is el kell terjeszteni annak érdekében, hogy a jól bevált megoldásaink helyett ne olyan külső megoldások hódítsanak teret, amelyek nem a mi érdekünk szerintiek. A DJP szalonok ezért kiemelt figyelmet fordítanak az ötletek, jó megoldások és eszmecserék megosztására, hiszen a digitális ökoszisztéma a koronavírus terjedése során is arra tanította a szakembereket, hogy a nyílt eszmecseréknek nagyon jó gazdasági és társadalmi hatása van és sokszor pont a fizikai távolságtartás idején értékelődnek fel az online (kapcsolattartásban, eszmecserékben, közös üzletekben rejlő) értékek.


Molnár Szilárd,
 a DJP szenior tudásmenedzsment szakértője arról beszélt, hogy a szalonrendezvényeken elhangzó információkat háttér tudásbázisba gyűjtik, így az érdeklődők a felhalmozódó tudásanyagot a jövőben is korlátlanul elérik. A szakértő azt is elmondta, hogy a rendezvénysorozat a  hálózatépítés, a digitális oktatás, az okos város és a digitális vállalkozási ökoszisztéma fejlesztésével, illetve e szektorok kapcsolatának és hálózatszerű együttműködésének ösztönzésével, az egyetemi kapcsolatok és a határokon átnyúló kezdeményezések erősítésével, továbbá a vállalkozók, valamint a nagyobb, külhoni magyar városok és települések vezetőinek megszólításával hatékonyan támogatja az egységes Kárpát-medencei magyar digitális ökoszisztéma kialakítását. A DJP szakemberei mind az oktatásban, az agráriumban, illetőleg az okos városoktól az okos településekig átívelő széles repertoárban nagy szerepet játszanak a digitalizációban - közölte ki Molnár Szilárd.


Mikulák Péter,
 a Digitális Jólét Nonprofit Kft. Digitális Exportfejlesztési Központjának divízióvezetője beszédében megjegyezte: munkáját az okos város, smart city témakörben kezdte, mára azonban az exportfejlesztés stratégiába is bekapcsolódott. A magyar termék, magyar gyártmány, magyar forgalmazásban fellelhető digitális eszközök, megoldások termékek és szolgáltatások összefogásánál az irányítása alatt tevékenykedő divízió arra fókuszál, hogy az okos város tekintetében a házi cégeket elsősorban a magyarországi piacra, a digitális exportfejlesztés tekintetében pedig a nemzetközi piacokra juttassák el. Az eddig befektetett munka eredményeként a szakember a Magyar Falu Programot és a különböző vidékfejlesztési programokat emelte ki. Megkeresték azokat a fiatalokat is, akik jó ötletekkel, vagy már kész StartUp-okkal, követendő megoldásokkal rendelkeznek; emellett azonban a már kiforrott magyar termék, magyar brand alatt futó cégek strukturált módozatban megvalósuló kezelésére is törekszenek, hogy mindenki gyorsan megtalálja, amit keres. A tudásközpont nem feledkezik meg a magyar önkormányzati vezetők, intézmények, háttérintézmények fenntartóinak projektek megvalósulását segítő szakértelemmel, tudással való felvértezéséről sem. Ebben az évben okos város témakörben emellett egy kifejezetten egyetemistáknak szóló, a Kárpát-medencére is kiterjesztett, három részből álló esettanulmányi versenyt is indítanak.


Besenyei Sarolta
, a DJP Marosvásárhely Okos Város szakértője azt emelte ki, hogy a DJP-vel való közös együttműködés és munka során a székelyföldi értékteremtés jegyében az önkormányzatok, a települések, illetve az egyének felzárkóztatását támogatják négy fő tevékenység által. Elsőként a magyar önkormányzati vezetők és intézmények támogatásával a magyar lakta területek társadalmi és gazdasági fejlődését segítik. Másodikként a magyar vállalkozások és cégek fejlődését támogatják, hogy hozzájáruljanak gazdasági megerősödésükhöz. Célul tűzték ki a Fiatalok képzését és foglalkoztatását, illetve a Civitas Sapiens okosváros képzési rendszer exportálását is. 2020 őszén Smart Campus néven verseny indul, amelyet a helyi egyetemi hallgatókra is kiterjesztenek ,  emellett az okos város képzési rendszer átültetése érdekében bevonnák a Marosvásárhelyi, a Csíkszeredai, és a Sepsziszentgyörgyi sapientia-kat is. A Magyarországon induló kétéves akkreditált képzésre már Erdélyből is érkezett jelentkező, ha azonban a képzés áttelepül Erdélybe és Székelyfölre is, az önkormányzatok könnyebben megszerezhetik azt a szakmai tudást, amely garantálja a szakmai projektek megvalósulását.


Péter Ferenc
, Maros Megye Tanácsának elnöke kiemelte, hogy mindent meg kell tenni a felzárkózásért, hiszen a digitalizáció folyamata megállíthatatlan. A Maros megyei tanács májusban online kérdőívvel mérte fel a koronavírus-járvány okozta nehézségekre adott vállalkozói megoldásokat - a járvány negatív hatásainak elkerülését szolgáló jó gyakorlatok összegyűjtése érdekében. Javaslatcsomagjukat (mely többek között azt is leszögezi, hogy a válaszadók 88 %-a szerint a digitalizáció és az online térben való megjelenés a járvány ideje alatt fokozottan szükségszerűvé vált) a kormánynak is megküldték.


Borboly Csaba
, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Hargita Megyei Tanács fő célkitűzésének az ügyintézés okoseszközökkel való felgyorsítását nevezte, mert meglátása szerint olyan szolgáltatásokat, információkat kell biztosítani, amivel az ügyintézés egyetlen telefonnal is megvalósítható. Az elnök rámutatott arra is, hogy a COVID-os időszak pozitív hozadéka volt az ügyintézések időtartamának nagymértékű csökkenése, az ügyintézés papír alapúról digitális alapúra való átállása, amelyet – miután a lakosság is belátta, hogy az online felületen való ügyintézés gyorsabb, eredményesebb és egyszerűbb – hosszútávon is megtartanak. A megyei tanács elnöke kitért arra is, hogy kollégáinak többnyire van digitális aláírása, melynek eredményeként rugalmasabb a feladatvégzésük. Jó példaként említette azt is, hogy a lakossági interaktivitást a különböző újszerű platformok nagymértékben segítik.


Grüman Robert
, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a modern technológiák révén a városok befogadóbbá válnak. Példaként az alelnök az okos telefonra letölthető Visit Covasna applikációt említette, amely a megye turisztikai kínálatát három nyelven népszerűsíti és digitális idegenvezetésre is használható. Szó esett a 38 innovatív, újonnan alakult vállalkozást támogató Start Up Plus finanszírozási programról is, közte az érintésmentes menüvel piacra lépő „C” menü néven ismert Start Up-ról, amely okos telefonnal is elérhető. Elhangzott: a Start Up Innovációs és Oktatási Központ céljai között az elvándorlás megállítsa és visszafordítsa hangsúlyos, Sepsiszentgyörgyön például idén a Design Bank kivitelezését is a fiatal szakemberek elvándorlásának csökkentése ihlette. A megyében öt település pályázott sikeresen a „wifi for europe” programra, amelynek köszönhetően a finanszírozott hálózatok ingyenesek és reklámmentesek lesznek. Újítás Kézdivásárhely önkormányzatának idén üzembehelyezett online hibajelentő rendszere is, amely regisztráció mentén 11 kategóriában fogad hibabejelentéseket. Grüman Robert előadását azzal zárta, hogy jó kezdeményezések a térségükben is megtalálhatóak, azokra a szakmai konferenciákra azonban, ahol közösen gondolkodhatnak és együtt előremutató stratégiákat alkothatnak, továbbra is nagy szükség van.


A DJP Szalon soron következő eseményei:

  • 2020. július 7. - Temesvár
  • 2020. július 9. - Muzsla 

Digitális Jólét Nonprofit Kft.