Megjelent a Digitális Krónika III. évfolyamának 8. száma

2022.05.19

Címszavakban: Németországban 36 nagyvállalat döntött úgy együttműködést kezdeményeznek a szakemberhiány és a munkanélküliség ellen; egy új francia fotómegosztó applikáció célja a színtiszta valóság rögzítése és közvetítése egymás felé: a BeReal felhasználói a nap előre nem ismert időpontjában jelzést kapnak a telefonjukra, majd ettől kezdődően 2 perc áll rendelkezésükre, hogy lefotózzák és posztolják, amit éppen csinálnak – ráadásul eközben az előlapi kamera is megörökíti az alkotót; svájci és német egyetemek mesterséges intelligenciát használtak közel 20 év alatt nyújtott 3,2 millió fejlesztési támogatás felhasználásának elemzésére; a Cornell Egyetem kutatói korszakalkotó bejelentést tettek a vizuális gépi tanulás területéről: a robotok képesek megérteni, ha egy tárgyat egy másik tárgy takar el; a NASA az újgenerációs űrhajóshátizsákokba olyan technológiát épített, amely ultranagy felbontású, centiméteres pontosságú 3D-s domborzati térképet tud készíteni; a kvantumszámítástechnikai fejlesztések terén Kína csúcsra tör; a Fülöp-szigetek Vámhivatala eljárásainak több mint négyötöde mára már teljesen automatizált.


A Digitális Krónika legfrissebb számának rovatai közül a Digitális Kisokosban megtudhatjuk, mi az a LiDAR-szkenner, a Körkép rovatunk a fenntarthatóságért és elérhetőbb klímacélokért tett intelligens és e-kezdeményezéseket veszi számba, míg az eheti Fókuszban a digitális pénzügyek találhatók. További érdekfeszítő nemzetközi hírek találhatók a 7 nap – 7 digitális válasz és a Digitalizációs hírek Európából című rovatainkban, de azt is megtudhatjuk, hogy mit érdemes elolvasni a digitalizáció világában az OECD eheti szakirodalmi ajánlójából.


A Digitális Krónika legfrissebb száma itt elérhető.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.