Kihirdették az adatgazdasági digitalizációs pályázat nyerteseit

2022.03.30

A Digitális Jólét Nonprofit Kft. és a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. pályázatot hirdetett „Adatgazdaság digitalizációs összefüggései” címmel. A pályázati felhívás olyan egyetemistáknak, frissen végzett pályakezdőknek szólt, akik szakdolgozatukat, diplomamunkájukat, valamint doktori disszertációjukat az adatgazdaság digitalizációs összefüggései témában készítették. Pályázni azzal a már elkészült szakdolgozattal, diplomamunkával, vagy doktori disszertációval lehetett, melynek védésére 2020. januárja után került sor.


A pályázati program célja a témát kutató hallgatók elismerése, a téma iránti kutatási kedv, motiváció növelése, így a digitalizáció- és adattudatos hallgatók képzésének erősítése, illetve a hazai felsőoktatásban és tudományos pályán tevékeny szakemberek utánpótlásának támogatása. A pályázati kiírásban felsorolt témák között szerepelt a blockchain, a digitális hálózatkutatás, a digitális állam, a digitális szuverenitás, a mesterséges intelligencia, valamint az új technológiák, az okos város, okos vidék, digitális agrárium, a digitális oktatás és kompetenciafejlesztés.


A 2022. február 28-án lezárult pályázati felhívásra összesen 134 db pályamunka érkezett, 17 különböző magyar egyetemről, de pályáztak hallgatók a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, a spanyol University of the Basque Country és a német Karlsruhe Institute of Technology felsőoktatási intézményekből is.


A díjakat ünnepélyes eredményhirdetés keretében adták át március 30-án az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fő utcai épületében. Az eseményen a pályázat védnöke, Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter köszöntő videóüzenetében kijelentette: „A XXI. század második évtizedében az egyik legizgalmasabb kérdés az, hogy az egyes tudományágak művelői együttműködve hogyan tudják megadni a jó válaszokat annak érdekében, hogy az egyes gazdaságok, ökoszisztémák, nemzetek és vállalkozások az adatalapú átállásnak, az adatvezérelt ágazati irányításnak a nyertesei legyenek.” A miniszter köszöntőjét zárva elmondta, bízik abban, hogy egy olyan versenyt sikerült most elindítani, amelyet évről-évre meg tudnak rendezni, és ezzel még nagyobb figyelmet tudnak irányítani a digitalizáció és az adat területének fontosságára.


Dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy mára a digitalizációs technológiák az életünk minden szegmensét behálózzák, de ezek a fejlesztések csak akkor tudnak egységes a lakosság, az ipar, a gazdaság érdekeit kiszolgáló megoldásokká válni, ha az adatok hasznos, ésszerű és célravezető módon kerülnek hasznosításra, úgy ahogyan ezt a nyertes pályázók is tették.

Dr. Solymár Károly Balázs az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára az „Adatgazdaság digitalizációs összefüggései" pályázat eredményhirdetésén


Dr. Gál András Levente a Digitális Jólét Program szakmai vezetője, a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont vezetője beszédében hangsúlyozta, hogy a digitális és az adatgazdasági ökoszisztéma fejlesztése kiemelt feladat mind a DJP, mind a NATUK tevékenysége során, ezért is örül annak, hogy ma már ilyen nagy számban készülnek doktori disszertációk, szakdolgozatok, tanulmányok és pályázatok mesterséges intelligencia, digitalizáció és társadalom témában. A szakmai vezetői a különdíjak tekintetében kiemelte, hogy az egészségügy területéről olyan kimagasló pályamunkákat díjaztak, amelyek a mesterséges intelligencia, valamint a hálózatelméleti megközelítések segítségével mutatnak újító alkalmazásokat, és amelyek akár az életünket is befolyásolhatják a jövőben.

Dr. Gál András Levente a Digitális Jólét Program szakmai vezetője, a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont vezetője az "Adatgazdaság digitalizációs összefüggései" pályázat eredményhirdetésén

A pályamunkákat tudományterületenként szekciókra osztva díjazták. A beérkezett szakdolgozat pályázatok esetén négy területen osztottak ki díjakat: Adat és Mesterséges Intelligencia; Adatvédelem és információbiztonság; Digitális állam, továbbá Digitalizáció és társadalom. Az első helyezett 300 000 forint díjazásban részesül, valamint szakmai gyakorlati lehetőséget kap a Digitális Jólét Nonprofit Kft.-nél. A második helyezett 200 000 forintot, míg a harmadik 100 000 forintot nyert el pályázatával. Doktori disszertáció esetén az első helyezett 600 000 forint díjazásban részesül, valamint szakmai gyakorlati lehetőséget kap a Digitális Jólét Nonprofit Kft.-nél. A második helyezett 400 000 forintot, míg a harmadik 200 000 forintot nyert el pályázatával. Mind a szakdolgozatok, mind a doktori disszertációk tekintetében is kerültek kiosztásra különdíjak, a szakdolgozat pályázatok esetén 200 000 forint értékben, a doktori disszertációk tekintetében 400 000 forint értékben kerültek kiosztásra a díjak.

Az "Adatgazdaság digitalizációs összefüggései" pályázat nyertesei

A díjazottak névsora itt megtekinthető


Digitális Jólét Nonprofit Kft.