Kezdetét vette a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség világfóruma

2020.08.12

A budapesti fórumot a Testnevelési Egyetem (TE) és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közreműködésével a koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon a valós tér mellett virtuális kiterjesztéssel, 102 országból 1400 résztvevővel rendezik meg. A FISU történetében először a digitális platformon zajló esemény nyitónapjának első 90 percét a Sport1 Tv is közvetítette.


Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára beszédében a FISU sportvilágban betöltött meghatározó szerepét taglalva sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a pandémia következtében a FISU-nak idén számos sporteseményt kellett törölnie versenynaptárából, ugyanakkor üdvözölte, hogy a világjárvány a fórumot nem tudta „legyőzni”. Hangsúlyozva, hogy a sport nagyszerű kihatással van az emberiségre és a sportos aktivitás, rendkívüli mértékben hat a fiatal generációra, a sportállamtitkár abbéli reményét is kifejezte, hogy az igen népszerű, budapesti fórum tovább segíti majd a pozitív kihatású sportos aktivitások és kapcsolatok fenntartását. Záró gondolatként hozzátette: „bár nehéz kihívásokkal küzdünk ezekben a rendkívüli időkben, remélhetőleg ezáltal egy jobb, tisztább, átláthatóbb és sportszerető világban élhetünk majd a jövőben”.


Dr. Verena Burke, az oktatási bizottság elnöke és a FISU vezető bizottságának tagja arra irányította rá a figyelmet, hogy a nemrégiben a jubileumi 70. évfordulóját ünneplő FISU történetében még most is jól látszik, hogy az egyetemi sport milyen pozitívan hat a világ jövőképére. Az oktatási bizottság elnöke tájékoztatást adott arról is, hogy az idei esemény középpontjában a helyi, nemzeti és nemzetközi sportlehetőségek, valamint a jelen elemzése és a jövő tervezése áll. Fontos téma az egészség és a befogadás is, hiszen most erre fókuszál mind a társadalom, mind a FISU – tette hozzá. Az oktatási bizottság elnöke azzal zárta beszédét, hogy bár idén új kihívásokkal kellett a fórumnak szembenéznie, a virtuális megoldások eredményeként a tagországok idén is megoszthatják nézeteiket arról, hogy mi teszi az egyetemi sportot különlegessé.


A fórum megnyitójára videóüzenetet küldő Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a az idei világfórum nélkülözhetetlenségét emelte ki, aláhúzva, hogy az esemény fontos értekezéseknek ad lehetőséget a krízishelyzetben is a jövőre vonatkozóan. A résztvevők elemezve a válság sportolókra gyakorolt hatását jobban megértik a sport szerepét a krízishelyzeteken való túljutásban - hangoztatta a NOB elnöke, kiemelve, hogy most a társadalomban összefogásra van szükség, amit az olimpiai eszme is megerősít.


Oleg Matytsin, a FISU elnöke üzenetében hangsúlyozta, ma nagyobb szükségünk van innovációra, mint korábban bármikor, s ez ráirányítja az emberek figyelmét a fenntartható egyetemi sport biztosításának fontosságára is. A „healthy campus” program bevezetése szintén ehhez vezethető vissza hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy reméli, hogy ez is a FISU öröksége lesz. Több változásra van szükség, hiszen több a kihívás is – mondta a FISU elnöke, aki videóüzenetét azzal zárta, hogy a következő pár nap nagy segítség lehet annak a megértésében, hogy hogyan lehet biztosítani az egyetemi sportéletet a jelenlegi rendkívüli helyzetben.


A nyitóceremónián az is elhangzott: „az idei fórumon nagy szerepet kap a virtuális aktivitás mellett a sportélet is” - a fórum platformján elérhető digitális sportmegoldások iránt nagy érdeklődés mutatkozik.


A megnyitó ceremónia záró beszédét a Testnevelési Egyetem (TF) rektora, a nyitóünnepség előtt a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tisztújító közgyűlésén a MEFS új elnökévé megválasztott Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a TF rektora tartotta. A közismert sportszakember beszédében jelezte: a digitális platform segítségével idén több mint 102 országból 1400 résztvevő vesz részt a világfórumon. A MEFS elnökévé választott rektor méltatta a majd’ 100 éves Testnevelési Egyetem magyar oktatásban és a magyar nemzeti fennmaradásában betöltött meghatározó szerepét és történetét, aláhúzva, hogy az egyetem alapfilozófiájához tartozik a sport egészségtámogató hatása, „a mozgás gyógyszer” koncepciója és a sport oktatásban betöltött szerepe is.


Az első kerekasztal beszélgetésen a FISU eddigi 70 évét taglalták a résztvevők személyes emlékeinek felelevenítésével. Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a FISU között fennálló folyamatos együttműködést elemezte. A magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi elnöke Schmitt Pál saját életét hozta példaként jelezve, hogy az egyetemi sportnak köszönheti, hogy egyszerre lehetett jó tanuló és jó sportoló, ami a duális karrier lehetőségét kínálta az élsportolói pályafutást követően. Dr. Verena Burk és Eric Saintrond az elmúlt 20-30 év változásairól szólva a FISU globális növekedését elemezte.


A nap második kerekasztal beszélgetése a FISU globális stratégiájáról szól. Résztvevőként Knoch Viktor azt mondta, hogy a sportolók között a FISU globális stratégiájának megismertetése, elterjesztése fontos cél mert ez által válhatnak ők is tevékeny részeseivé az egyetemi sport fejlesztésének. D’Ess Szabina a FISU Student Leader Academy tagja a globális stratégia kapcsán az önkéntesség és a sportesemények jelentőségét hangoztatta Leonz Eder FISU-alelnök az egyetemek, egyetemi sportszövetségek és a kontinentális egyetemi sportszövetségek közötti szorosabb együttműködésre buzdított, e gondolathoz Penninah Kabenge is csatlakozott ráirányítva a figyelmet arra is, hogy ebben jelentős szerepe lehet a FISU Healthy Campus projektjének.


A napi programok záró workshopok a FISU új brandjével; Healthy Campussal; az IDUS ünneplésével; az egyetemi rangsorok és a sport kérdésével és a digitalizációval foglalkoztak. A program csütörtökön (08.13.) 13 órától az újabb műhely-megbeszélésekkel folytatódik. A FISU XV. világfórumát augusztus 12. és 14. között Budapesten a TE Athén termében rendezik.

A Fisu Word Forum-ot az újságírók térítésmentesen, regisztrációval az alábbi felületen követhetik. A platformon valamennyi nap előadása, kerekasztal beszélgetése visszanézhető.

 

Digitális Jólét Nonprofit Kft.