Folytatódott a DJP Digitális Iránytű Ágazati Fórum

2021.04.30

Második alkalommal rendezte meg a Civitas Sapiens Okos Város Tudásközpont és a Digitális Exportfejlesztési Tudásközpont a DJP Digitális Iránytű Ágazati Fórumot. Az április 22-én tartott online rendezvénynek elsősorban a kis- és középvállalkozások (kkv), az önkormányzatok, valamint a digitális exportfejlesztésben érintett állami szereplők voltak a célcsoportjai. A résztvevők a legújabb trendekről és a hazai lehetőségekről értesülhettek.


Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője köszöntőjében bemutatta a Digitális Térségfejlesztési Alumni hálózatot megjegyezve, hogy az okosváros-fejlesztéseket meg kell, hogy előzze a megrendelő, például egy önkormányzat dolgozóinak felkészítése. „Ezért gondoltuk úgy, hogy képzésekkel segítjük a modern köztisztviselői kart, így megismerkedhetnek például az alapvető kiberbiztonsági vagy adatgazdasági kérdésekkel és a digitalizációs folyamatokkal” – jelezte a szakmai vezető. A képzés, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közreműködésével hoztak létre, nemzetközi szinten is megállja a helyét, sőt, a Visegrádi Négyek nyáron kezdődő magyar elnökségének ideje alatt exportálhatják is azt. Dr. Gál András Levente felhívta a figyelmet arra, hogy már közel ezerötszázan vettek részt a referensi, valamint a digitális térségfejlesztési szakértői képzésben, ami azt jelzi, hogy az embereket érdekli az okosváros-fejlesztések témája.


Schmidt Lilla, a DJN Kft. Civitas Sapiens Okos Város Tudásközpont képzési referense előadásában kiemelte, az Alumni hálózatról bővebb információt lehet találni a havonta megjelenő szakmai hírlevelekben, a legnagyobb közösségi oldalon elérhető zárt csoportban (Alumni csoport), a Digitális Iránytű kiadványban és a Digitális Iránytű fórumon. Jelentkezni az Alumni programba, illetve a térségfejlesztési képzésekre az okoskepzes@civitassapiens.hu email címen lehet.


Balla Attila, Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJ NKft.) digitális vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettese előadásában bemutatta a Civitas Sapiens Okos Város Tudásközpontot, valamint a Digitális Falu Programot és az Okos Város Piacteret. Ezek az átfogó elképzelések már konkrét intézkedéseket tartalmaznak, amelyek egy része folyamatban van. Az Okos Város Piactér – amely hamarosan elérhető lesz – voltaképpen az alapját jelenti a többi digitális szolgáltatásnak, sőt fejlesztésnek. A felületet nem szabad összekeverni egy webáruházzal, hiszen ebben az esetben az érdeklődő települések államilag minőségbiztosított szolgáltatóktól vagy szállítóktól vásárolhatnak termékeket, fejlesztéseket. Kiemelte a Településszondát is, aminek az a feladata, hogy felmérje az adott település igényeit még azelőtt, hogy a fejlesztéseket megkezdenék. Ilyenkor azonban nem stratégia készül, hanem egy műszaki cselekvési terv. Az ügyvezető-helyettes jelezte azt is: az idei Civitas Sapiens ’21 Okos Város Konferencia és Kiállítás kiegészül a Visegrádi Négyek csúcstalálkozójával.


Kocsis Dávid, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) termékfejlesztési igazgatója az adatgazdaság beindítása kapcsán úgy fogalmazott: a cél, hogy az állampolgárok és a cégek hatékonyabb közigazgatási szolgáltatásokhoz jussanak, s a fejlesztések során – szigorú szabályozás megteremtése mellett – elérhetővé váljon számukra a köz- és a magánadatvagyon. A szükséges fejlesztések nagyban támaszkodnak a mesterséges intelligenciára, de az adatvagyon megteremtéséhez számos jogi, gazdasági, közpolitikai és műszaki szempontot is figyelembe kell venni. Az adatgazdaság beindításához nélkülözhetetlen az adatok értékkel való felruházása, ami közgazdasági feladat, s melynek elméleti hátterét NAVÜ már kidolgozta.


Kása Ferenc, a DJ NKft. Mesterséges Intelligencia Divíziójának vezetője a rendezvényen kiemelte, hogy Magyarországon már 2020-ban elfogadásra került a Mesterséges Intelligencia Stratégia. Ennek egyik célja, hogy 2030-ig tizenöt százalékkal nőjön a nemzeti összvagyon (GDP), huszonhat százalékkal bővüljön a kkv-k termelékenysége, és hogy egymillió állampolgár találjon magasabb hozzáadott értékű munkát. A divízióvezető az MI Kihívással kapcsolatban elmondta, annak célja, hogy legalább egymillió magyar állampolgár megismerje a mesterséges intelligenciát például tudományos kiállítások vagy szakmai kurzusok révén. A Kihívás nagyban javíthatja Magyarország DESI-helyezését az Európai Unióban. Jelenleg már több mint 795 ezer emberhez jutott el az üzenet, mintegy 6500-an iratkoztak be az online alapozóra, és közülük 4500-an teljesítették is azt – mondta el Kása Ferenc hozzátéve, hogy a program sikerét látva már dolgoznak az MI Kihívás 2.0-án.   


Varga Péter, a DJ NKft. Digitális Agrár Stratégia Divíziójának vezetője hangsúlyozta, napjainkra nagyon gyors változások mentek végbe a mezőgazdaságban: megváltoztak a vásárlói igények, a környezet, és a nagyot fejlődött a technológia is. Az újszerű megközelítés központi eleme a mezőgazdaságban is az adat lett, hiszen annak segítségével precízebb döntéseket hozhat a gazda, így növelheti a profitot, csökkentheti a költségeit, optimalizálhatja a környezeti erőforrásokat és egészségesebb élelmiszert termelhet. A mezőgazdaság 5.0 már a mesterséges intelligencia és az autonóm robotok vagy drónok felhasználásáról szól, így nincs szükség emberi jelenlétre; a precíziós technológiák pedig célzott, zónaalapú gazdálkodást tesznek lehetővé. Erre reagálva a kormány 2019-ben elfogadta Magyarország Digitális Agrár Stratégiáját, amely – Európában elsőként – az agrárium összes ágazatát érintve vizsgálja a digitalizáció hatásait.


Fekete Dóra, DJ NKft. Digitális Exportfejlesztési Tudásközpont Divíziójának kiemeltügyfél-kapcsolattartója a fórumon bemutatta az általa képviselt szervezeti egységet, annak céljait, majd részletesen beszélt „A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése” című KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001 azonosítójú kiemelt projekt keretében működtetett HYPER Programról, vagyis a hazai digitális megoldások leltárjáról. Ebben az adatbázisban azon cégek találhatók meg, amelyek a Digitális Exportfejlesztési Stratégiában megfogalmazott szempontoknak megfelelő, a külföldi piacokon is szerepelni képes termékeket, szolgáltatásokat nyújtanak. Eddig már 110 vállalkozás csatlakozott a programhoz – mondta Fekete Dóra.


A rendezvényen előadást tartott továbbá Huber Krisztián, az MVM Optimum Zrt. Smart City igazgatója, aki cége okosváros-fejlesztéseit mutatta be. Loboda Zoltán, a DJ NKft. Digitális Kompetencia Divíziójának vezetője a digitáliskompetencia-fejlesztés perspektíváit részletezte, míg Kodolányi Endre, a WebGarden Kft. igazgatója a cég külföldi piacon való szerepléséről beszélt.


Amennyiben szeretné felvenni a Civitas Sapiens Okos Város Tudásközponttal és a Digitális Exportfejlesztési Tudásközponttal a kapcsolatot írjon a digitalisiranytu@djnkft.hu email címre.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.