Civitas Sapiens’19 – Város és digitalizáció

2019.09.20

Civitas Sapiens’19 címmel első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendeztek okos város szakmai konferenciát a Nemzet Közszolgálati Egyetem Üllői úti kampuszán szeptember 19-én. A konferencia nyitó előadásában dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár állást foglalt a magyar családok és a hazai települések érdekeit szolgáló digitalizáció és okos város fejlesztések szükségessége mellett. A plenáris előadásokat követően a digitalizáció és a városmenedzsment érintettjei összesen hat szekcióban kaptak lehetőséget párbeszédre és jó gyakorlatok megismerésére.


Fél évvel ezelőtt született meg a szándék egy olyan évente ismétlődő okos város témákkal foglalkozó, széles körű párbeszéd megteremtésére alkalmas konferencia megteremtésére, amely szeptember 19-én vált valósággá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Központjában. A Miniszterelnökség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Digitális Jólét Program és a Lechner Tudásközpont szervezésében idén első alkalommal megrendezett Civitas Sapiens’19 okos város szakmai konferencia elnevezésű egész napos rendezvényen a plenáris előadások után interaktív szekciók és tematikus workshopok adtak lehetőséget a hazai és nemzetközi szakembereknek a digitalizációs és településfejlesztési folyamatok, adatalapú fejlesztések, városmenedzsment és nemzetközi városhálózatok témáinak mélyebb megvitatására.



A téma élő voltát jelző módon rengeteg érdeklődőt vonzó konferencia valamennyi előadójában közös volt, hogy okos város kifejezés alatt már régen nem csupán technológiai fejlesztéseket értettek. Az okos város fogalma mára olyan fenntartható, a lakók számára komfortos és a környezettel harmóniában létező városok építését jelenti, melyek egyúttal a gazdasági fejlődést is előmozdítják. dr. Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár, a rendezvény díszvendége, nyitóelőadásában az okos város fejlesztések összekötő szerepét emelte ki.



 Komplex fejlesztések megvalósítására van szükség, amelyek adott esetben összekötnek, hálózatba vonnak, országos vérkeringésbe helyeznek apró településeket is. Nem szigetszerű okos város fejlesztéseket kell megvalósítani, amelyek csupán bizonyos területeken érhetők el, hanem a magyar családokat, a hazai településeket és gazdaságot egyaránt támogató megoldásokat – mondta el dr. Tuzson Bence. – A falun élők igényei megegyeznek a városi lakosság igényeivel, jó iskolákra, munkahelyekre, élhető környezetre van szükségük, így fontos az is, hogy az állam szolgáltatásai a legkisebb településről is elérhetők legyenek. A hazai közigazgatás pedig a jelenleg folyó és a közelmúltbeli digitalizációs fejlesztésekkel éppen erre tart. Az állam hatalmas mennyiségű adatot kezel, a technológiai fejlesztések eredményeként még több keletkezik, melyek a megfelelő módon feldolgozva segítséget nyújtanak a döntéselőkészítésben, tendenciák, változások előrejelzésében és elemzésében. A folyamat eredményeként pedig az állampolgárok járnak jól, mert a levont következtések az ő érdekeiket szolgálják – jelentette ki dr. Tuzson Bence.

A konferencia plenáris szekciójában dr. Koltay András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és dr. Gál András Levente a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, az egyetem és a DJP között hosszabb ideje fennálló közös munka eredményeinek megerősítésére. A szándéknyilatkozat alapján a Digitális Jólét Program működése során keletkezett tapasztalatok az egyetemi oktatás részévé válnak, míg az egyetemi kutatások a program működését és fejlesztését támogatják majd.



A délutáni program szekció ülésekkel folytatódott, melyeken a digitalizáció és a településfejlesztés kapcsolatát, az okos városok már jelenleg is működő gyakorlatát, vitatták meg a résztvevők. Emellett megismerkedhettek az érdeklődők a nemzetközi gyakorlatokkal, sor került egy városmenedzsment workshopra, valamint bemutatkozott a Civitas Sapiens piactere és annak szereplői is.



A konferencia rendezői az esemény folyamán minden területen törekedtek az okos megoldások használatára, az előadásokat streamelték, a plenáris szekció alatt digitális rajztáblán digitális képregényt készült, a smart pitching program keretében online szavazással okos megoldásokat lehetett értékelni, illetve mindezeket egy hatalmas kiállítótérben használat közben is ki lehetett próbálni.

A Civitas Sapiens konferenciáról szóló kiadvány itt megtekinthető.

Forrás: Lechner Tudásközpont

Digitális Jólét Nonprofit Kft.