Elindult a mesterséges intelligencia podcast, az MI Stúdió

2019.11.27

 

A Mesterséges Intelligencia Koalíció saját podcastot indított MI Stúdió címmel, ahol a legfelkészültebb szakértők elemzik az MI-vel kapcsolatos trendeket, jelenségeket és aktualitásokat.


„Az adás célja, hogy közérthető nyelven, a műfajnak megfelelő oldott hangulatú beszélgetések formájában dolgozza fel a mesterséges intelligencia témáját, és ezáltal hozza közelebb azt a nagyközönséghez. Mindez nagyszerűen illeszkedik a széleskörű társadalmi tudatosítás koncepciójába” – mondta el Hörömpöli-Tóth Levente, az MI Koalíció kommunikációs vezetője, aki szerkesztő-műsorvezetőként felel a projektért.


A műsortematika szintén azt hivatott szolgálni, minél szélesebb körű hallgatóság érdeklődését keltse fel. Ennek megfelelően került terítékre az önvezetés, az ügyfélszolgálat automatizáció, vagy éppen az MI munka világára gyakorolt hatása.


Mivel az MI a társadalom és a gazdaság teljes szövetét át fogja hatni, a témabőség adja magát, és megszólalókat sem lesz nehéz találni, tekintettel az MI Koalíció 900 fős szakértői bázisára.


A tervek között szerepel angol nyelvű tartalmak gyártása, a nagyobb AI eseményekről helyszíni beszámolók készítése, valamint neves külföldi szakemberek megszólaltatása is.


Az első négy saját epizódon kívül az MI Stúdió egy vendégpodcast erejéig a Sallai Linda által jegyzett FintechFlow-ban is felületet kapott, ahol az MI Koalíció elnökségi tagja, Hetényi Márk zongorázza végig, hogyan alakítja át az AI a fintech terepviszonyokat.


Az MI Stúdió jelenleg az Anchor.fm-en, Spotify-on és a Google Podcasts-on hallgatható, de hamarosan ugyancsak elérhető lesz a Apple Podcasts kínálatában.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.