Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott a DJP állandó szakértője

2021.03.15

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából prof. dr. Palkovics László miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette a Digitális Jólét Program állandó szakértőjét, dr. Nyulas-Oberna Sárát. Bár a járványhelyzetre való tekintettel a kitüntetések személyes átadására idén nem volt lehetőség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Digitalizációért Felelős Helyettes Államtitkárság levélben gratulált a kitüntetéshez, és megköszönte dr. Nyulas-Oberna Sára elmúlt időszakban végzett kitartó, elkötelezett, precíz munkáját.


Dr. Nyulas-Oberna Sára gimnáziumi tanulmányait a Szentendrei Református Gimnáziumban végezte 2008-ban. Diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Karán szerezte meg summa cum laude minősítéssel 2015-ben. Egyetemi évei alatt részt vett az Erasmus ösztöndíj programban, melynek segítségével fél évig tanult a skóciai Abertay University-n, ahol nemzetközi jogot hallgatott. Diplomamunkáját Az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi gyakorlata, különös tekintettel a szerzői jogra - A szerzői jog az alkotmányos rendben címen írta.


Dr. Nyulas-Oberna Sára 2016 márciusában csatlakozott jogi munkatársként a Miniszterelnöki Kabinetirodában működő Digitális Jólét Program Titkárságához, majd 2017 őszén a Digitális Jólét Program (DJP) megvalósításáért felelős Digitális Jólét Nonprofit Kft.-hez, ahol 2019 decemberéig a Digitális Jólét Program 2.0-ért felelős divízióvezetőként dolgozott. 2020 januártól a cég stratégiai és technológiai ügyvezető-helyetteseként olyan területek szakmai irányítását fogta össze, mint a Digitális Agrár Stratégia, a Mesterséges Intelligencia Stratégia, a digitális fogyasztóvédelem, illetve az egyes kiemelt ágazatok digitalizációja, így kiemelten az 5G, a digitális sport, a logisztika és a pénzügyi szektorban a blockchain és a fintech területei. 2020 októberétől állandó szakértőként segíti a DJP munkáját: többek között az Agrár Stratégia, a Digitális Sport Tudásközpont és a Digitális Jólét Program határon túli, Kárpát-medencei kiterjesztéséhez nyújt szakértői támogatást.


A Digitális Jólét Programnál töltött ideje alatt számos, igen fontos feladatban vett részt, többek között Magyarország Digitális Oktatási, Exportfejlesztési, Startup és Gyermekvédelmi Stratégiájának elfogadásában is. Ezen felül több mint húsz Digitális Jólét Fórumot szervezett a digitális ökoszisztéma szereplőinek, és felelt a Digitális Jólét Program 2.0 című stratégiai tanulmány és a kapcsolódó kormányhatározat elfogadásáért, majd divízióvezetőként felügyelte a hozzá kapcsolódó feladatok végrehajtását. Több, a DJP 2.0 alá tartozó stratégia és szakértői tanulmány kidolgozását koordinálta, így nagy szerepe volt a Digitális Agrár Stratégia, Digitális Sport Stratégia, az e-kereskedelemmel, a digitalizáció jogra gyakorolt hatásaival foglalkozó tanulmányok elkészítésében, illetőleg a Kárpát-medencei Digitális Jólét Szalon elindításában is.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.