CEOI 2020 - Elkezdődött a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Nagykanizsán

2020.08.24

Augusztus 23 és 29 között zajlik Magyarországon a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI), a régió legrangosabb informatikai tanulmányi versenye, melyet hibrid módon rendeztek meg a szervezők a koronavírus-járvány miatt előálló rendkívüli helyzet miatt. Idén az ausztriai, horvát, olasz, litván, szlovén és román csapatok virtuálisan, míg a többi ország indulói személyesen vesznek részt a versenyen.


A CEOI egy évente megrendezésre kerülő nemzetközi informatikai verseny középiskolások számára, melynek célja a számítástechnika és programozás népszerűsítése a fiatalok körében. Idén a versenyen a nyolc alapító ország: Horvátország, Csehország, Németország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia, illetve további öt Közép-Európai ország: Ausztria, Olaszország, Litvánia, Svájc és Hollandia vesz részt. Minden ország egy négy fős csapattal indulhat a megmérettetésen, amelyet előzetes válogatókon jelöltek ki. Magyarország, mint házigazda, két csapat indítására volt jogosult idén. A CEOI a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia az IOI, vagyis az UNESCO által is támogatott Nemzetközi Informatikai Diákolimpia előversenyének tekinthető. A CEOI-n való részvétel fontos mérföldkövet jelent a világméretű versenyre való felkészülésben.

Bár a versenyzők számára már augusztus 23-án, vasárnap elkezdődött a hivatalos program a regisztrációval és különböző közösségi programokkal, a CEOI 2020 nyitó ceremóniájára augusztus 24-én került sor. Az eseményen részt vett Jobbágy László, a Digitális Jólét Program ügyvezetője is.




Köszöntőjében Neumann Jánosra emlékezett. Elmondta, hogy a rendező, Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, a társaság névadójának hozzájárulása a számítástechnikai tudományokhoz felbecsülhetetlen, ezért kötelességünk nevét és hagyatékát méltán őrizni. Kiemelte köszöntőjében a számítástechnika és a digitalizáció formáló és befolyásoló hatását életünk minden területére. Mint elmondta, a legsikeresebb emberek és vállalatok azok, akik képesek hatékonyan adaptálni a digitalizáció hatásait. Jobbágy László hangsúlyozta, azok a fiatalok lehetnek a jövő alakítói és vezetői, akik most itt vannak ezen a rangos eseményen, és reményét fejezte ki az iránt, hogy digitális kompetenciáik eredményeit a jövőben valamennyien jó célokra, az emberiség segítésére fogják felhasználni.

A nyitó ceremónián felszólalt még Dr. Beck György, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnöke; Balogh László, Nagykanizsa polgármestere; Dénes Sándor, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója; valamint Dr. Benczúr András, a XXVII. CEOI elnöke is.


A Nagykanizsán megrendezésre került verseny a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Nagykanizsa Megyei Jogú Város és az ELTE Informatikai Karának közreműködésével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával jött létre.


A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia döntőbizottságának 2019-es döntése alapján a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, a Digitális Jólét Program, és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázata nyerte el a 2023-as Nemzetközi informatikai olimpia (IOI) megrendezésének jogát, így Neumann János születésének 120. évfordulóján, 2023-ban Magyarország rendezheti meg a rangos, nemzetközi eseményt.

További információk a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról >>>

 
A 2023-as IOI-ról:
Informatikai diákolimpia Magyarországon - Jobbágy László

 

Digitális Jólét Nonprofit Kft.