Célegyenesben a mesterséges intelligencia országstratégia kidolgozása

2019.11.28

A tervezett ütemben halad az októberben bejelentett mesterséges intelligencia (MI) akcióterv megvalósítása, míg az országstratégia egyeztetésre szánt első tervezete decemberben elkészül – hangzott el a Mesterséges Intelligencia Koalíció III. plenáris ülésén.


A Digitális Jólét Program történetében az MI Koalíció az egyik legsikeresebb projekt, ahol rendkívül fókuszáltan tudjuk az érintett szereplőket összevonni. A készülő országstratégia azonban csak egy eszköz ahhoz, elkezdődhessen a végrehajtás” – mondta el köszöntőjében Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője az MI Koalíció III. plenáris ülésén.


Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője

Fontos, hogy kialakuljon a hazai mesterséges intelligencia ökoszisztéma intézményrendszere, amelynek keretében a működési struktúra véglegesítését követően hamarosan elkezdheti munkáját az MI Kiválósági Központ és nemzeti labor. Az akcióterv második kiemelt területe, az adatpiacterek létrehozása ugyancsak a tervek szerint halad.


A prioritások között előkelő helyen szereplő tudatosítás terén szintén számos előrelépés történt. Elindult az MI Stúdió, a mesterséges intelligencia podcast, amely a legfelkészültebb szakértőket szólaltatja meg a témában. Megkezdődött továbbá azon élménytechnológiák azonosítása, amelyek potenciálisan helyet kaphatnak a Csodák Palotájában felállítandó állandó MI kiállításon. Úton van emellett az 1 millió polgár megszólítását célzó, valamint 100 ezer magyar ember alapfokú MI képzését kitűző ún. AI Challenge előkészítése. A hazai vonatkozású MI információkat rendszerező központi AI Hungary weboldal is hamarosan elkészül.


„Folyamatos az érdeklődés a szakmai szervezetek és a sajtó részéről az MI Koalíció iránt, a részünkre továbbított konferenciákon való részvételi igény is rendszeres. Ezt az aktív munkát szeretnénk folytatni az immár közel 900 főt számláló szakértői bázisunkkal” – jelentette ki Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke.


Megvannak az országstratégia kiemelt területei


Nagyszerűen halad az MI országstratégia kidolgozása is. Workshopok és munkacsoport ülések keretében sikerült meghatározni azokat a fő területeket − úgy mint agrárium, egészségügy és közlekedés, − ahol Magyarország jó eséllyel képes lehet globális szinten versenyképes MI megoldásokat piacra bocsátani. A stratégia további rétege olyan projekteket nevesít, amelyek távlati célokat valósítanak meg, és mintegy elébe mennek az MI transzformációnak, jövőbe mutató elképzelésekkel. Ezek közé tartozik az automatizált magyar nyelvű ügyintézés és az MI támogatott személyes kompetencia fejlesztés.


Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke


„A tényleges megvalósítással kapcsolatos konkrét javaslatokat nyilvános konzultációkon is szeretnénk begyűjteni a nagyközönségtől. Így minden készen áll majd arra, hogy decemberben elkészüljön az országstratégia első tervezete, amely alkalmas az MI Koalíció tagok általi véleményezésre” – számolt be Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője a plenáris fórum előtt. Az országstratégia végleges változatának elfogadása 2020. január végére várható.


A plenáris ülésen elnökségi tisztújításra is sor került, így Dr. Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár személyében új elnökségi tagja van az MI Koalíciónak, a kormányzat képviselőjeként. A testület további összetétele nem változott, megerősítést kapott Jakab Roland, dr. Charaf Hassan, Laufer Tamás, Parragh László, Kishonti László, Hetényi Márk és Böszörményi-Nagy Gergely.