Megkezdődött az Edu Robotics Cup

2020.11.17

A Digitális Jólét Program is támogatja a minden korosztály számára meghirdetett LEGO robotépítési és -programozási versenyt, ami november 16-án kezdődött és december 18-ig tart.

Szögi Zoltán, az Edutus Nonprofit Közhasznú Zrt. vezérigazgatója köszöntő videójában elmondta, hogy az Edutus Egyetem, a World Robot Olympiad (WRO) hivatalos magyarországi szervezője a koronavírus-járványra való tekintettel úgy döntött, hogy idén a lego robotépítési és -programozási verseny nemzeti döntője helyett az Edu Robotics Cupot rendezi meg. „Reméljük, mindenki örömét leli majd a rendezvényben, és sikeresen tud részt venni a versenysorozaton” – fogalmazott a vezérigazgató. 


Jobbágy László, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetője online küldött üzenetében örömét fejezte ki, hogy egyre több, a programozással és a robotikával összefüggő tanulmányi verseny van Magyarországon, és a hazai diákok mind jobban szerepelnek a nemzetközi megmérettetéseken is. Emlékeztetett, tavaly hatalmas sikerrel zajlott a World Robot Olympiad világdöntője, amit hazánkban rendeztek meg. Az ilyen versenyek miatt egyre többen kaphatnak kedvet a robotikához, illetve a természettudományokhoz, s nem szabad elfelejteni, hogy a jövőt ezek a tudományterületek jelentik – emelte ki az ügyvezető. 


Az Edu Robotics Cup új, életkortól független, online megrendezett innovációs projekt- és robotprogramozási challengekből álló verseny, amelyen a programozási ismeretek bemutatása mellett a kreativitás és az újító ötletek is jelentős szerepet kapnak. A WRO-n megszokott korosztályi besorolást kibővítették, így a 25 év felettiek is indulhatnak a versenyen, továbbá egyedül is megmérettetheti magát, aki elég bátor hozzá. A csapatok maximális létszáma azonban továbbra is három fő.

Az Edu Robotics Cup verseny két részből tevődik össze: egy programozói (Engineer Challenge) és egy projektversenyből (Project Challenge). A versenyzőknek nem kötelező mind a két versenyrészen részt venni, maguk dönthetik el, hogy a projektmunkában vagy a programozói kihívásban, esetleg mindkettőben szeretnék megmérettetni magukat.


A Project Challenge a #maradjotthon témakört öleli fel. A kihívásban a Lego Mindstorms EV3 szettet, az abból épített robotot, valamint bármilyen, a háztartásban megtalálható eszközt szükséges felhasználni. A cél a minél kreatívabb megoldás, melyet videóra kell venni, és legkésőbb november 29-ig eljuttatni a szervezőkhöz. A zsűrik által értékelt eredmények december 3-án válnak mindenki számára elérhetővé. A verseny programozói része, az Engineer Challenge szabályait december 10-én hirdetik ki, ekkor tudhatják meg a jelentkezők, hogy a robotnak pontosan milyen feladatot kell teljesíteni. Ehhez minden versenyző kap egy előre legyártott versenypályát, valamint egy listát arról, hogy melyek azok a háztartásban is megtalálható eszközök, amelyekre szükségük lesz a pálya szabályszerű használatához. A csapatnak a menetkört videóra kell venni és a szervezők felé eljuttatni legkésőbb december 13-ig. A záróceremónia december 18-án lesz.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.