A koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy a jó digitális képességekkel bíró vállalkozások könnyebben alkalmazkodnak a kihívásokhoz, így eredményesek tudnak maradni a nehéz helyzetekben is. Ezért is jó hír, hogy a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, illetve startupok felismerték a Digitális Jólét Tőkeprogramban való részvétel előnyeit, és a pályázat kiírásától eltelt alig több mint egy év alatt mintegy 3,7 milliárd forintnyi támogatást már el is nyertek – mondta Schanda Tamás. A miniszterhelyettes hozzátette: a program a cégek megerősítésével és fejlesztésével a munkahelyek megtartását és újak létrehozását is segíti, a hazai vállalkozások támogatása továbbá az ország innovatív versenyképességének növeléséhez is hozzájárul.
A mintegy nyolcmilliárd forint keretösszegű program célja az olyan magas növekedési potenciállal rendelkező hazai kkv-k és startupok támogatása, amelyek a versenyképességüket erősítő és a Digitális Jólét Program stratégiai célkitűzéseihez illeszkedő digitális fejlesztéseket valósítanak meg. Az eddig megkötött szerződések alapján már közel 1,5 milliárd forintot ki is fizettek a pályázóknak, és az év végéig még közel 400 millió forint fogja a nyertes hazai vállalkozások tőkeerejét növelni, a további 1,8 milliárd forint folyósítása pedig a jövő évben történik meg. A program keretében legalább 10 és legfeljebb 500 millió forint összegű tőkebefektetésre lehet pályázni Magyarország egész területéről, kivéve a közép-magyarországi régiót.
A már működő vállalkozások regisztrációt követően nyújthatják be az igénylésüket. A tőkejuttatásban azok a cégek részesülhetnek, amelyek olyan digitális fejlesztést hajtanak végre, amelynek hatására az adott társasággal üzleti kapcsolatban levő cégek digitalizációs fejlettsége is nő. Az eddig tőkebefektetést szerzett társaságok között van például, amelyik online személyes diabétesz asszisztens applikációt fejleszt, illetve fizikai kontaktus nélküli dolgozói, illetve vendégbeléptetési rendszert működtet, és olyan energetikai projekt is akad, amely a kereslet oldali szabályozás útján kínál költséghatékonyabb és zöldebb működési alternatívát az irodaházak működtetőinek.
A tőkeprogramról bővebb információ a toke.digitalisjoletprogram.hu oldalon érhető el.