Magyarország rendezi 2023-ban a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

2019.08.13

A Digitális Jólét Program, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázatát ítélte legjobbnak a döntőbizottság, így Magyarország rendezheti 2023-ban Szegeden, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics).


A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát, amely az egyik legrangosabb tudományos diákverseny egyike, 1989-ben rendezték meg első alkalommal. Az esemény mára világméretűvé nőtte ki magát, amelyen mintegy 80 ország vesz részt rendszeresen (egy ország maximum 4 versenyzőt indíthat).


Az idén Bakuban megrendezett versenyen a magyar diákok kiváló eredményeket értek el. Tóth Balázs, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója, aki korábban a közép-európai olimpián az abszolút első helyen végzett, ezúttal aranyérmet szerzett.


Magyarország eddig egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek.


A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia magyarországi rendezésének külön apropóját adja, hogy 2023-ban lesz a modern számítógép atyja, Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) határozott célja, hogy a munkaerő-piaci igényekhez igazodva egyre több fiatal kezdje meg tanulmányait és szerezzen diplomát informatikai felsőoktatási képzésekben, hosszú távon pedig, egyre többen helyezkedjenek el a digitális szakmákban.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.