Kanadai befektetési lehetőségekről tárgyaltak magyar startup cégek a Digitális Jólét Program szervezésében

2020.03.05

Startup cégek innovatív ötleteivel ismerkedett meg az a két kanadai üzletember, akik akcelerátor programok képviseletében jártak hazánkban, hogy olyan vállalkozásokra leljenek, amelyek jó üzleti lehetőséget rejtenek, mert gazdaságilag életképes és profitábilis cégekké válhatnak.


Kanadai szakemberek vettek részt március elején a Digitális Jólét Program (DJP) Digitális Exportfejlesztési Tudásközpont és a Neumann János Nonprofit Kft. Input programjának munkatársai által szervezett B2B találkozón, ahol „A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése” című KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001 azonosítójú kiemelt projekt keretében működtetett DET HYPER (Hungarian Yellow Pages for Export Reconnaissance) rendszer és a Civitas Sapiens Piactér cégeivel ismerkedhettek meg azzal a céllal, hogy a magyar startup vállalkozások az észak-amerikai befektetési piac szereplőiben együttműködő cégkapcsolatokra leljenek.


A találkozón részt vett a kanadai Innisfil város befektetési akcelerátor programjának képviselője, Jelmer Stegink, valamint a szintén kanadai székhelyű DMZ technológiai akcelerátor program két nemzetközi projektvezetője Omar El Araby és Sherif El Tawil. Magyar részről Somogyi Farkas Tamás, Páty alpolgármestere magyarországi okos város projekteket mutatott be a vendégeknek.


A rendezvényen a DJP oldaláról Jobbágy László, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetője és a DJP szakértői, munkatársai vettek részt.


Az egyeztetésen jelen lévő DJP szakértők - Magyarország Digitális Startup Stratégiájának megvalósítása érdekében - ez alkalommal is arra törekedtek, hogy hozzájáruljanak az innovatív, nagy növekedési potenciállal rendelkező magyar startup vállalkozások fejlődéséhez.


Magyarországi látogatásuk során a kanadaiak megtekintették a zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpályát és a jövő járműveire fókuszáló kutatás-fejlesztési infrastruktúrát is.


A digitális gazdaság exportteljesítményének javulása jelentős mértékben növelheti a magyar nemzetgazdaság eredményességét, a fiatalok számára is vonzó, magas hozzáadott értékű munkahelyek megteremtését, egyúttal serkentheti a hazai digitális innovációt, miközben erősíti a magyar tudás és innováció széleskörű hasznosítása révén Magyarország nemzetközi megítélését.

 

Digitális Jólét Nonprofit Kft.