Európa legkorszerűbb szuperszámítógépét fejleszti Magyarország

2021.10.26

A 2021. október 19. és 21. között Balatonfüreden zajló Infotér konferencia nulladik napján prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank.


A megállapodás keretében a legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló öntanuló magyar nyelvi modell fejlesztése valósul meg, amely egyebek mellett a telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár teljes banki folyamatot. A magyarul bevitt adatokat a szuperszámítógép képes lesz a mindennapi élet egyéb területein is alkalmazni, például az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben, a piaci szektorban - tette hozzá. Mint mondta, a szuperszászámítógép jelenleg a világ egyik legfejlettebb, kifejezetten mesterséges intelligencia feladatokra kifejlesztett eszköze, amely a jövő év közepéig két magyarországi helyszínen kezdi meg működését. Hozzátette: a számítógép kínálta lehetőségeket többek között állami szereplők, egyetemek, valamint a kis- és közepes vállalkozások számára is elérhetővé kívánják tenni.


Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese megállapodást ír alá a balatonfüredi Infotér Konferencián 2021. október 19-én. Fotó: MTI/Krizsán Csaba


Dr. Palkovics László beszélt arról is, hogy az adatokat nem szabad veszni hagyni, azokat kezelni kell. Az adatpolitika magában foglalja az adatvédelem mellett a közadatok és a magánadatok rendszerét is - mondta.


A mesterséges intelligenciával kapcsolatos jelentős lépésekről szólva elmondta, hogy 2018-ban létrehozták a Mesterséges Intelligencia Koalíciót, 2019-ben elfogadták a Mesterséges Intelligencia Stratégiát. Mint mondta, a mesterséges intelligencia értéklánc-elemei a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriuma és a Mesterséges Intelligencia Innovációs Központ. Az a cél, hogy a magyar lakosság egy százalékát kiképezzék a mesterséges intelligenciában való jártasságra. Ehhez videoalkalmazások, valamint oktató videók készülnek - hangsúlyozta.


A közelmúltban a Közszolgálati Egyetem, a Corvinus Egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gondozásában világot látott Mérők mérője című könyv első kötetéről szólva azt mondta, érdekes olvasmány, hiszen bemutatja a különböző módszertan alapján elkészített adatgyűjtések között tapasztalható eltérések problémakörét, vagyis azt, hogy a mérési eszközök különbsége milyen módon hat a kapott eredményre. (Forrás: mti)


Adat és Mesterséges Intelligencia


A GINOP-3.2.8-20-2020-00001 azonosító számú, az „MI innovációs- és kompetenciaközpont, adatvagyon-gazdálkodási kapacitás kialakítása a hazai KKV-k számára Mesterséges Intelligencia alkalmazások ösztönzésére” elnevezésű európai uniós projekt 2021. január 1-jén indult. A projekt a Digitális Jólét Nonprofit Kft. és a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. konzorciumában, az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, költségvetése 1 milliárd forint.


A kiemelt projekt elsődleges célja a hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k) hatékonyságának és jövedelemtermelő képességének mesterséges intelligencia alapú üzleti információs és kommunikációs eszközök bevonásával történő javítása, és az adatgazdaságban történő részvételük erősítése. A projekt üzletfejlesztési és technológiai tanácsadást, képzéseket, (ön)értékelési eszközöket és fejlesztési kapacitást biztosít digitálisan felkészült, a mesterséges intelligencia és az adatgazdaság iránt érdeklődő KKV-knak. 


A projekt keretében a mesterséges intelligencia technológiához kapcsolódó, valamint az adattechnológiákra fókuszáló Akcelerátor Központok kerülnek kialakításra, illetve a projektbe bevont vállalkozások részére szakmai workshopokat és bemutatókat szervezünk. Az eseményeken gyakorlati műhelymunkák, célzott képzések és bemutatók, illetve tanácsadások lesznek elérhetők.


A projekt zárásának tervezett időpontja 2022. december 31. 

Digitális Jólét Nonprofit Kft.