Először szervezték meg a Közigazgatás Napja Konferenciát az NKE-n

2021.08.02

A közigazgatás digitalizációja és az állami szolgáltatások korszerűsítése állt a középpontban a Közigazgatás Napja Konferencián, amelyet először rendeztek meg – a Digitális Jólét Program (DJP) támogatásával – június 23-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).


Az online rendezvény fővédnöke, dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a konferencián úgy fogalmazott, 2010 óta a kormány célja a jó és hatékony állami szolgáltatások megteremtése, a bürokrácia csökkentése. A kormányablakok létrehozása és a megfelelő jogi környezet kialakítása már megtörtént, de a fejlesztések nem álltak meg. „Az utóbbi években megkezdődött egy olyan elektronikus közigazgatás-fejlesztési folyamat, ami alapjaiban változtatja meg a közigazgatás és az állampolgárok együttműködését” – emelte ki dr. György István hozzátéve, hogy ezt a munkát folytatni kell, hiszen a fejlődéssel a közigazgatásnak is lépést kell tartania.


Dr. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője előadásában kiemelte, hogy bár a digitalizáció nem környezeti vagy társadalmi kényszer hatására alakult ki, hanem a technológiai fejlődés eredménye, ehhez mégis alkalmazkodnia kell az államnak. Öt éve a DJP még úgy indult, hogy a digitalizáció az egyik legfontosabb versenyképességi kérdés, mára viszont világossá vált, hogy inkább a szuverenitás szempontjából megkerülhetetlen. „Az állami szuverenitás kapcsán kiemelt jelentősége van a digitalizációnak, hiszen nagyban befolyásolja a kormányzati mozgásteret” – hívta fel a figyelmet a vezető. A DJP jelenleg több mint 120 digitalizációs projektet vezet, és szinte minden szaktárcával együttműködik; a kiemelt területek közé tartozik a mesterséges intelligencia és a drónok felhasználása, valamint az 5G bevezetése.


A rendezvényen előadást tartott – mások mellett – Jobbágy László, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetője, Balla Attila, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. technológiai és vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettese és dr. Kása Ferenc, a DJP Mesterséges Intelligencia Divíziójának vezetője.


A hagyományteremtő szándékkal idén első alkalommal megrendezett Közigazgatás Napja Konferencián négy plenáris előadás mellet öt szekcióban, 44 előadás keretében mutatták be a közigazgatás fejlesztésének különböző területeit. A konferencia fő szervezője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara, de társszervezőként és támogatóként több szakmai szervezet – eGov Tanácsadó Kft., Digitális Jólét Nonprofit Kft., Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ) – is csatlakozott a rendezvényhez, melyet innentől évente, az ENSZ Nemzetközi Közszolgáltatási Napján, (június 23-án) terveznek megtartani.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.