Egy éven át megnézhető a FISU Világfórum

2020.08.19

Budapesten, a világon elsőként online kiterjesztéssel szervezte meg a Testnevelési Egyetem (TE) és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai támogatásával a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Fórumát. A FISU második napján zajló kerekasztal-beszélgetéseken egyik fő témaként az egyetemi sportban rejlő kihívásokat taglalták elsősorban a digitalizáció szempontjából.


A valós idejű, a TE Athén termében zajló eseményen a DJP szakmai közreműködésével a virtuális térben számos digitális újdonságot, invenciót és szórakozási lehetőséget érhettek el az érdeklődők, köztük például a digitális sakkal vagy a FIFA 20 megmérettetéssel. A résztvevők egy kvízjáték során tesztelhették a FISU és az egyetemi sport kapcsán meglévő tudásukat, s emellett az innovatív megoldásokat jól szemléltető Virtuális expó – közel kéttucat digitális magyar sporttermék gyártó és sportszolgáltató kiállítóval – is megnyitotta kapuit a látogatók számára. Az expo platformja 3D-ben várta az érdeklődőket, izgalmas és szórakoztató látvánnyal színesítve a programot. A látogatók szabadon barangolhattak az expo virtuális terein belül, hogy ott felfedezzék a FISU képviselők, felsőoktatási sport szakértők előadásait, a Testnevelési Egyetem kurzusait hirdető plakátokat, a sport digitalizáció innovációit, illetve az ezzel foglalkozó cégeket; a különböző sportolási lehetőségeket támogató applikációkat és természetesen azokat a sportszövetségeket, egyetemeket és intézményeket, amelyek az egyetemi sport aktív résztvevői. A platform kínálata a  https://fisu2020.eventcloud.hu/GH1287 linken az eljövendő egy évben megtekinthető marad.


Dr. Hankó Balázs
, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elmondta, a magyar kormány elkötelezett abban, hogy a TE fejlesztésével és a DJP digitális sport műhelyének létrehozásával ez a felsőoktatási intézmény egyike legyen a Digitális Sport Tudásközpontnak. A cél az, hogy a FISU világfórumot befogadó TE a jövőben Magyarországon a felsőoktatási sport ranking vezető műhelye legyen.


A digitális sportkérdéseket elemző kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevőjeként Dr. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője kifejtette, a sport a szórakoztatóipar egyik meghatározó eleme és fontos iparága világszerte – a magyar nemzetgazdaságnak is kiemelt stratégiai szektora – a digitális technológiák az utóbbi néhány évben pedig alapjaiban alakították át a sporthoz kapcsolódó tevékenységeket, működési modelleket, illetve a sport teljes ökoszisztémáját. A DJP szakmai vezetője szerint a sport egyrészről egyre nagyobb részt képvisel a szabadidő „aktív”, illetve „passzív” eltöltésében, másrészt népszerűsít, felkelti az érdeklődést, alakítja, formálja a közgondolkodást, példát mutat a fiatalok számára, így az utánpótlás biztosítása mellett a gyermekek fizikális és mentális állapotának erősítésében is szerepet játszik.


A DJP szakmai vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar kormány a kezdetektől fogva elkötelezett a sportfejlesztések, az egyetemek, illetve az egyetemi sport fejlesztése mellett, a digitalizációban rejlő lehetőségek kiaknázásával együtt. Hangsúlyozta, hogy idén szeptemberben Magyarország Kormánya várhatóan elfogadja a MEFS javaslatára a Hajós Alfréd 3.0 felsőoktatási sportfejlesztési programot, amelyet a tervek szerint közre is bocsátanak, jó példaként nemzetközi színtérre is.


Dr. Gál András Levente, szerint a budapesti FISU fórom tökéletes platform arra, hogy több magyar innováció, így például az egyetemek sportszolgáltatásainak és sportteljesítményeinek egységes értékelése alapján összeállított globális egyetemi sport rangsorral (sportranking) kapcsolatos kezdeményezés, az egyetemi Digitális Sport Tudásközpontok nemzetközi hálózatának kiépítése vagy a digitális sporttal kapcsolatos legjobb gyakorlatok összegyűjtése és megjelenítése megjelenjen a nagyközönség előtt.


Elhangzott, a jövő sportéletének elengedhetetlen része a sport és a testnevelés terén a digitalizáció által kínált lehetőségek feltárása, fejlesztése, alkalmazása. A sportanalitika, a sportinformatika napjainkban egyre hangsúlyosabbá válik és nem csupán a versenysportban, hiszen ezeket a technológiákat éppen úgy be lehet, és be is kell építeni az iskolai sportba, mint az utánpótlás-nevelésbe vagy a szabadidősportba. E célból alapítják meg a DJP Digitális Sport Műhelyét, amelynek célja többek között a digitális eszközök és technológiák alkalmazása az iskolai testnevelés területén, az iskolai testnevelés digitális támogatásának módszertanának és eszközrendszerének kidolgozása, valamint a testnevelési adattár létrehozása, a digitális sporttal kapcsolatos export és know-how transzfer támogatásával együtt.


Oláh Nóra
, a TE hallgatója – egyben a DJP gyakornoka – a panelbeszélgetés résztvevőjeként elmondta, a FISU World Forum idei rendhagyó módon digitális térben rendezett kerekasztal beszélgetései között méltán kapott szerepet a sport és digitalizáció kapcsolata, jelentősége. Hallgatóként mindenképpen fontosnak tartotta kiemelni, hogy az egyetemi sport – és az iskolai sport – esetében igazán a digitális megoldások oktatási rendszerbe történő integrálásával a hallgatók eredményesebb részvétele érhető el. Hozzátette, a mai fiatalok a digitális közegben igazán magabiztosan mozognak, így kézenfekvő, hogy a sport/testnevelés is az innovatív digitalizált megoldások és a hagyományos oktatás ötvözésével fejlődjön. Külön érdekességként ebben a kerekasztal-beszélgetésben bár három külön generáció képviseltette magát, mégis azonos jelentőséget tulajdonítottak a sportban, illetve az egyetemi sportban végbemenő digitalizációs folyamatoknak – hangoztatta Oláh Nóra. A beszélgetésben kitértek az e-sportra is, leszögezve, hogy a sport és a digitalizáció témaköre ezen jóval túlmutat. A beszélgetés konklúziójaként valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy a digitalizáció a versenyképesség egyik kulcsa.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.