Civitas Sapiens ’20 konferencia: Indul a Digitális Falu Program

2020.11.20

Magyarország Kormánya elkötelezett a vidéki kistelepüléseken élők életminőségének javítása és a vidéki térségek fejlesztése iránt, ezért a 2019-ben indított Magyar Falu Program után idén a Digitális Jólét Programmal együttműködve elindul a kistelepülések vonzerejének és élhetőségének javítását különböző digitális, illetve okos megoldásokkal hatékonyan segítő Digitális Falu Program is – jelentette be Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Digitális Jólét Program - Civitas Sapiens’20 Okos Város konferenciájának megnyitójára küldött köszöntőjében.

A Digitális Jólét Program (DJP) Okos Város Tudásközpontja 2020. november 19-én immáron második alkalommal rendezte meg nagy sikerrel a magyar smart city univerzum fejlesztéseit és ötleteit bemutató Civitas Sapiens’20 – Okos Város Konferenciát. A koronavírus okozta járványhelyzet miatt ezúttal online platformon.

Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos köszöntő levelében arról tájékoztatott, hogy az induló Digitális Falu Program célja a kistelepülések vonzerejének és élhetőségének javítása digitális megoldásokkal. A kormánybiztos szerint a program konkrét és kézzel fogható termékekkel, szolgáltatásokkal igyekszik majd a vidéket érintő kihívásokat kezelni, annak érdekében, hogy még tovább növelje a magyar falvak megtartó erejét és az ott élők életszínvonalát. Hozzátette: a Digitális Falu Program elemei képesek a vidéket érintő kihívások hatékony kezelésére, ezzel is hozzájárulva a települések versenyképességének növeléséhez.

Dr. Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára, a konferencia fővédnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ahogy az élet minden területén, úgy a közigaztatásban is a digitális megoldások térhódítását figyelhetjük meg a koronavírus okozta járványhelyzet következményeként, amely megnövelte a digitális ügyintézési megoldásokra és elektronikus közigazgatásra való igényt is. Hangsúlyozta, már most is számos fejlesztés történik a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program keretében, amelyhez kapcsolódóan nagy hangsúlyt fektetnek a közigazgatási szakemberek és tisztségviselők kompetenciaképzésére is.

Kelemen Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Főosztályának vezetője a következő években elérhető digitalizációs források bemutatásával foglalkozó előadásában kifejtette, hogy olyan fejlesztéseket szeretnének elsősorban majd támogatni, amelyek vagy megszüntetnek piaci hiányosságokat, vagy olyan hazai iparágakat segítenek, amelyek a versenyképességet mozdítják elő. A főosztályvezető szerint a következő években a legnagyobb hangsúlyt a digitális gazdaság kialakítására kell helyezni. 

Dr. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője és a NAVÜ ügyvezetője előadásában hangsúlyozta, hogy a digitális közigazgatás legfontosabb építő elemei a tiszta adatok és hasznos robotok, illetve az okos algoritmusok. A digitális államkormányzás tapasztalatai valamennyi magyar település tekintetében alkalmazhatóak és implementálhatók, azok méretétől és lakosság számától függetlenül. Hozzátette: a digitális közigazgatás szempontjából is rendkívül fontos mérföldkő volt, hogy szeptemberben a kormány elfogadta Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját. Az MI Stratégiában megjelölt célok eléréséért és a feladatok koordinálására alakult meg többek között a Nemzeti Adatvédelmi Ügynökség (NAVÜ), amelynek célja a hazai adatgazdálkodás megteremtése, a nemzeti adatvagyonnak és a keletkező digitális adatoknak rendszerbe foglalása, illetve az adatnak, mint magánjogi és közjogi jószágnak az értelmezése, szabályozása.

Balla Attila, a DJP vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettese azt közölte a Digitális Faluprogrammal kapcsolatban, hogy olyan hálózatot szeretnének létrehozni a települések, illetve a térségek között, amelyek egymással együttműködve képesek a digitális eszközöket, és a digitális ökoszisztéma lehetőségeit kihasználni. A DJP ügyvezető-helyettese hozzátette: a legsürgetőbb feladat most a vidéki népesség csökkenésének megállítása, illetve az ott élők közvetlen életkörülményinek javítása. „A Digitális Jólét Program az agilis fejlesztő szerepében szeretne feltűnni, s így vinni tovább a folyamatokat; véget ért a stratégiák kialakításának folyamata, és el kell kezdeni terveket, intézkedéseket megvalósítani.” – hangsúlyozta Balla Attila. A megvalósításhoz a DJP a következő segítséget nyújtja: integrálja a szereplőket, egyfajta minőségbiztosítást végez a bevezetésre szánt technológiák kapcsán, hálózatot épít és együttműködési pontokat alakít ki. Továbbá felméri az igényeket, meghatározza a szükségleteket, kompetenciát fejleszt és szolgáltat.

Dr. Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) fejlesztési rektorhelyettese beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetemek fontos szereplői az okos város mozgalomnak és a digitalizáció térhódításának, hiszen jelenleg is több, mint 300 ezer diák érintett a felsőoktatás virtuális térbe való átültetésének. A rektorhelyettes elmondta, az egyetemek maguk is részt vesznek az okos programok fejlesztésében, az okos egyetemek azonban akkor lehetnek a leghatékonyabbak, ha az otthonukat adó okos városok hálózatába integrálódva kezdenek el működni. A koronavírus okozta járványhelyzet miatt a felsőoktatásban a digitális átállás jelentősen, akár 5-6 évvel is felgyorsíthatja az ilyen típusú fejlesztéseket.

A Civitas Sapiens ’20 konferencián a hazai okos város ökoszisztéma szereplői számos plenáris előadás, illetve kerekasztalbeszélgetés során vitatták meg a hazai településfejlesztési újdonságokat.  A konferencia részeként nemzetközi jógyakorlatokról is hallhattak az érdeklődők, maláj, lengyel, amerikai, finn és uniós szakemberek előadásaiban. Mindezekkel párhuzamosan sor került az MCC-DJPLab Smart City Challenge döntőjére is, melyen egyetemista csoportok mérkőztek meg okos egyetemvárosok innovációira irányuló ötleteikkel.

Az előadások megtekinthetőek a konferencia hivatalos oldalán.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.