Az internetes áfacsökkentés alacsonyabb szolgáltatói díjakat hozott

2018.05.11

A Digitális Jólét Program célja, hogy minden akadályt lebontson ami annak az útjában áll, hogy valaki internethasználóvá válhasson. Ezért a Kormány javaslatára Magyarországon még soha nem látott mértékben, két lépésben, 2017. január 1-től 27%-ról 18%-ra, 2018. január 1-től pedig 18%-ról 5%-ra csökkent az internet-előfizetés áfája.

Az adócsökkentéssel Magyarországon lett a legalacsonyabb az internetezés adója az Európai Unió tagállamai között. Az áfacsökkentés első lépésének köszönhetően minden internet előfizetés ára 7-9%-kal csökkent, 13-15 milliárd forintot hagyva a magyar családoknál. 2018-ban az újabb adócsökkentéssel immár összességében 17-18%-kal olcsóbb az internetezés ára Magyarországon, amivel két év alatt összesen 35-40 milliárd forinttal több marad majd a magyar polgárok és vállalkozások zsebében.


A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss vizsgálatából kiderül, hogy a szolgáltatók az ÁFA-csökkentés jogszabályi kötelezettségeinek megfeleltek, az internetes áfacsökkentés árcsökkentő hatása szinte maradéktalanul érvényesült. A Hatóság néhány esetben felügyeleti eljárást folytatott le, jogszerűtlen díjmódosítás miatt csupán két kisebb szolgáltató kapott minimális bírságot. A szolgáltatók ilyen típusú díjemelési döntéseit elfogadhatatlannak tartjuk, mert a Kormány szándéka továbbra is az, hogy az adócsökkentés árcsökkentő hatása maradéktalanul érvényesüljön, az áfacsökkentésnek köszönhetően minden egyes forint megtakarítás a polgárok zsebében maradjon.


Akinek még az áfacsökkentés után is drága az internet, annak a kedvezményes Digitális Jólét Alapcsomag (DJA) segíthet belépni a digitális világba. A Digitális Jólét Alapcsomag a szolgáltatók kínálatában meglévő legkedvezőbb árú internet-előfizetés csomagok árához képest is, egy legalább 15%-kal olcsóbb csomag azok számára, akik eddig még nem rendelkeznek internet előfizetéssel. Van olyan szolgáltató, ahol ez a kedvezmény a hatvannyolc százalékot is eléri. Azok számára, akik az internet alapcsomagot sem engedhetik meg maguknak, vagy más okból nem tudnak hozzáférni az internethez, minden magyar településen lehetővé tesszük a hozzáférést az ingyenes szélessávú wifi-szolgáltatáshoz.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.