A kormány számít a DJP Hálózat mentorainak munkájára

2020.09.19

Kiváló munkát végeznek a Digitális Jólét Program (DJP) Hálózat mentorai, akik közel egymillió magyar állampolgárt értek el és a koronavírus-járvány idején is teljesítették küldetésüket: az idősek, a diákok és a családok segítését – mondta Dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára a DJP Hálózat Pest megyei online konferenciáján.


A helyettes államtitkár nyitóbeszédében arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány a DJP Hálózat mentorait is új kihívások elé állította, a célok azonban nem változtak a modern kommunikációs eszközök segítségével hangsúlyosan továbbra is az idős állampolgárok védelmére koncentrálnak annak érdekében, hogy képesek legyenek fenntartani kapcsolataikat, s így elkerülhessék a kirekesztettség érzetét. Mellettük pedig továbbra is fontos a diákok és a családok támogatása – fűzte hozzá. A hálózat az elmúlt három évben mintegy egymillió embert ért el a már említett célcsoportokból, 1341 településen 1681 Digitális Jólét Program Ponton majdnem 2000 mentor támogatásával működik. A kéthetente tartott programokkal pedig átlagosan mintegy 40 ezer embert értek el országszerte.


Dr. Solymár Károly Balázs
 azt is kiemelte, hogy folytatni kell az olyan sikeres programokat, mint a Digitális Médiaműveltség Szülőknek, ami eddig 163 helyszínen 366 foglalkozás megtartásával 4414 családot ért el. Hasonlóan sikeres volt a Digitalizáció az Aktív Idősekért vagy a Napi 100 Jó Szó Program, amely éppen a járvány idején nyújtott jelentős segítséget a rászoruló egyedülállóknak, amivel több tízezer főt tudtak megszólítani - sorolta Dr. Solymár Károly Balázs. „A magyar kormány stratégiai célja, hogy 2030-ra a digitális készséggel nem rendelkezők aránya a 16-64 éves korosztályban 2 százalék alá csökkenjen, és ezzel együtt az űrlapokat interneten benyújtó, e-kormányzati szolgáltatások felhasználóinak aránya érje el a 90 százalékot” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ehhez szükség van arra is, hogy a gigabites kapcsolatra képes hálózattal lefedett otthonok aránya, hazánkban elérje a 95 százalékot. 


Princz Attila
, a DJP Hálózat vezetője azt közölte, hogy a mentorokkal való folyamatos kapcsolattartás révén, visszajelzéseik nyomán folyamatosan fejlesztik a szervezetet. Az e-szolgáltatásokat összefoglaló kiadvány összeállításánál – amiben jelentős szerep jutott a mentoroknak – derült ki például, hogy egy kötet igazából nem is elegendő, legalább három könyvre lenne szükség. Elismerést érdemlő munkát végeztek a mentorok a koronavírus-járvány alatt, hiszen mintegy 65 ezer rászorulónak nyújtottak segítséget. Az  új kezdeményezések – mint például a Kézai Simon Program -  miatt folyamatos a mentorok toborzása; a bővülő csapat és az egyre szélesebb körű szolgáltatások pedig mind nagyobb lefedettséget biztosítanak az országban – hangsúlyozta a vezető.


Savanyú Péter
, a DJP Hálózat közép-magyarországi regionális vezetője - a rendezvény főszervezője - előadásában elmondta, a régióban jelenleg 54 DJP Pont és 65 mentor tartozik hozzájuk. Kiemelte, hogy nagy népszerűségnek örvend az Utazó Digitális Élményközpont is, amit VR szemüveggel, drónnal és 3D nyomtatóval is felszereltek. Az élményközpont eddig nyolc helyszínen mintegy 500 látogatót fogadott csak Pest megyében. Nagyon kedvelt a regionális vándor 3D nyomtató is, ami kéthetente utazik újabb helyszínre, s már csaknem kétezren ismerkedhettek meg a technológia nyújtotta előnyökkel. A regionális vezető kitért a Kézai Simon Programra is, amelynek lényege az, hogy a DJP Pontokra bevitt családi fényképeket digitalizálják és egy adatbázist hoznak létre belőlük.


Az online konferencián előadást tartott Dr. Kása Ferenc, a Mesterséges Intelligencia Divízió vezetője, Dr. Urbán Viktor, az Ágazati Digitális Stratégiák Divíziójának állandó szakértője, Fercsák Nándor, a DJP Hálózat területi vezetője és Szebellédy Péter, a hálózat mentora is.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.