A Kézai Simon Program együttműködésekre ösztönöz

2020.08.06

Hamarosan elindul a Digitális Jólét Program (DJP) „képes krónikája”, a Kézai Simon Program, amelyben több tízezer felhasználóra számítanak a jövőben – mondta Jobbágy László, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetője egy nemrégiben tartott előadáson.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irányításával működő, a DJP megvalósítását ellátó Társaság vezetője kiemelte: a magyar nyelvi és történelmi értékkel bíró, magántulajdonban lévő emlékek, fotók és dokumentumok digitális rögzítésére, valamint a széleskörű nemzettörténeti elemzések kiegészítésének támogatására elinduló program, akár több millió fényképet is képes kezelni, így a kutatók számára is releváns archívummá válhat.


A program fontos célkitűzése az is, hogy megőrizze azokat a történeteket, amelyek a digitalizált képekhez kapcsolódnak. Ebből a szempontból a hangsúly az értékmentésen van, így válhat a Kézai Simon Program a XXI. század képes krónikájává – tette hozzá a szakember. Hozzátéve, hogy a digitalizálásban az úgynevezett DJP Mentorok segítenek; s a feltöltésen kívül olyan szolgáltatásokat is kínálnak majd, mint a fényképalbum készítés és a családfakutatás.


A Kézai Simon Programot nemrégiben a Digitális Jólét Nonprofit Kft. munkatársai bemutatták a projekt iránt érdeklődő Dr. Navracsics Tibornak is, aki kormánybiztosként felel az Európa Kulturális Fővárosa (Veszprém-Balaton 2023.) program koordinálásáért. Az egyeztetésen megállapodás született arra vonatkozóan, hogy a Kézai Simon Program alkalmazásba a Veszprémhez és környékéhez kötődő helyi híres családok életét feldolgozó kezdeményezés képanyagai is bekerülnek – tájékoztatott Jobbágy László.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.