Kiadványok

    Digitális Iránytű Q3

    Megjelent a Digitális Iránytű harmadik száma! A digitálisan elérhető kiadvány interaktív platformként szolgál a digitális világ szakértői és szereplői számára, melyben elsőkézből tájékozódhatnak a legújabb fejlődésre és fejlesztésre megírt és megvalósított stratégiákról, jógyakorlatokról a Digitális Jólét Program (DJP) gondozásában. A kiadvány célja, hogy ne csak egyirányú szemléletet közvetítsen, hanem teret adjon a különböző gondolkodású hazai állami és globális piaci szereplőknek is, valamint, hogy platformot teremtsen az együtt gondolkodásnak, a széleskörű szakértői elemzéseknek, ezáltal iránymutatója vagyis iránytűje legyen a jövőbeni trendeknek.

    Digitális Exportfejlesztési Tudásközpont - a HYPER rendszerbe regisztrált cégek

    A Digitális Exportfejlesztési Tudásközpont HYPER rendszerébe kizárólag hazai, magas hozzáadott értéket képviselő digitális vállalkozások regisztrálhatnak. A katalógusban megjelent cégek bemutatkozói eljutnak a külgazdasági attasékhoz, bekerülnek különböző gazdasági delegációk felkészítőanyagai közé, így járulnak hozzá Magyarország digitális imázsának formálásához.

    Digitális Falu Program

    A Digitális Falu Program kiadvány a magyar falvakban rejlő digitalizációs lehetőségeket és az azok megvalósítására kidolgozott eszközöket mutatja be. Mindazoknak ajánljuk, akik kíváncsiak arra milyen megoldások születnek a hagyományos vidéki életforma és az okos település digitális megoldásainak találkozásából.

    MI KOALÍCIÓ SZAKMAI NAP ÉS KIÁLLÍTÁS

    2021. június 16.

    Digitális Iránytű Q2

    Megjelent a Digitális Iránytű második száma! A digitálisan elérhető kiadvány interaktív platformként szolgál a digitális világ szakértői és szereplői számára, melyben elsőkézből tájékozódhatnak a legújabb fejlődésre és fejlesztésre megírt és megvalósított stratégiákról, jógyakorlatokról a Digitális Jólét Program (DJP) gondozásában. A kiadvány célja, hogy ne csak egyirányú szemléletet közvetítsen, hanem teret adjon a különböző gondolkodású hazai állami és globális piaci szereplőknek is, valamint, hogy platformot teremtsen az együtt gondolkodásnak, a széleskörű szakértői elemzéseknek, ezáltal iránymutatója vagyis iránytűje legyen a jövőbeni trendeknek.

    Digitális Falu Program

    A Digitális Falu Program, illeszkedve a The European Network for Rural Development által kidolgozott módszertanhoz és a KAP Stratégia elvárásaihoz, hazánk okosfalu-kezdeményezéseként biztosítja a KAP Stratégia célrendszerében szerepelő feladatok és indikátorok sikeres végrehajtását.

    Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája 2020–2030 - PDF verzió

    A magyar Mesterséges Intelligencia Koalíció 2018-ban jött létre azzal a céllal, hogy közösséget és fórumot biztosítson a magyar MI ökoszisztéma azon szereplőinek, akik aktívan hozzá kívánnak járulni a magyar MI környezet és a vonatkozó készségek fejlődéséhez. Jelen Stratégia a Koalíció több mint 300 szervezetet és 1000 delegált szakértőt tömörítő szakmai közösségének közös, intézkedés központú munkája.

    ISBN 978-615-81665-3-9

    ISBN 978-615-81665-2-2

    Digitális Iránytű - PDF verzió

    Megjelent a Digitális Iránytű első száma! A digitálisan elérhető kiadvány egy új interaktív platformként szolgál a digitális világ szakértői és szereplői számára, melyben elsőkézből tájékozódhatnak a legújabb fejlődésre és fejlesztésre megírt és megvalósított stratégiákról, jógyakorlatokról a Digitális Jólét Program (DJP) gondozásában. A kiadvány célja, hogy ne csak egyirányú szemléletet közvetítsen, hanem teret adjon a különböző gondolkodású hazai állami és globális piaci szereplőknek is, valamint, hogy platformot teremtsen az együtt gondolkodásnak, a széleskörű szakértői elemzéseknek, ezáltal iránymutatója vagyis iránytűje legyen a jövőbeni trendeknek.

    Digitális Iránytű

    Megjelent a Digitális Iránytű első száma!
    A digitálisan elérhető kiadvány egy új interaktív platformként szolgál a digitális világ szakértői és szereplői számára, melyben elsőkézből tájékozódhatnak a legújabb fejlődésre és fejlesztésre megírt és megvalósított stratégiákról, jógyakorlatokról a Digitális Jólét Program (DJP) gondozásában. A kiadvány célja, hogy ne csak egyirányú szemléletet közvetítsen, hanem teret adjon a különböző gondolkodású hazai állami és globális piaci szereplőknek is, valamint, hogy platformot teremtsen az együtt gondolkodásnak, a széleskörű szakértői elemzéseknek, ezáltal iránymutatója vagyis iránytűje legyen a jövőbeni trendeknek.

    Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája 2020–2030


    A magyar Mesterséges Intelligencia Koalíció 2018-ban jött létre azzal a céllal, hogy közösséget és fórumot biztosítson a magyar MI ökoszisztéma azon szereplőinek, akik aktívan hozzá kívánnak járulni a magyar MI környezet és a vonatkozó készségek fejlődéséhez. Jelen Stratégia a Koalíció több mint 300 szervezetet és 1000 delegált szakértőt tömörítő szakmai közösségének közös, intézkedés központú munkája.

    The Hungarian Artificial Intelligence Coalition was established in 2018 to offer a community and forum for all stakeholders in the Hungarian AI ecosystem who wish to make an active contribution to the development of the Hungarian AI environment and skills. This Strategy is the joint, action-­oriented product of the Coalition’s professional community, consisting of over 300 organizations and 1,000 delegated experts.

    ISBN 978-615-81665-3-9

    ISBN 978-615-81665-2-2

    Digital Public Administration Summit 1st workshop

    A digitális államkormányzás legújabb innovációi – megjelent a Digital Public Administration Summit 1st workshop utókiadványa

    ISBN 978-615-81665-5-3

    Civitas Sapiens’20

    A Digitális Jólét Program Okos Város Tudásközpontja 2020. november 19-én immáron második alkalommal rendezte meg a Civitas Sapiens’20 – Okos Város Konferenciát. A koronavírus okozta járványhelyzet miatt ezúttal online platformon. A plenáris előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken hazai, valamint nemzetközi (maláj, bajor, amerikai, finn, lengyel) előadók osztották meg a témával kapcsolatos stratégiai és szakmai gondolataikat. A virtuális kiállító térben a Tudásközpont 28 partnere és ügyfele állított ki. Kiadványunk a konferencia köszöntőit, plenáris előadásait, kerekasztal-beszélgetéseit mutatja be.

    The task of the Civitas Sapiens Smart City Knowledge Base Division is to accomplish the goals set in the topic of smart city of the Digital Success Programme 2.0 concerning the development of urban and rural habitats. 400 participants, 2 countries, 6 sections, 35 speakers, and 28 smart city exhibitors: this is the essence of the first Civitas Sapiens’19 – Smart City conference in numbers. Our publication presents the plenary lectures, speeches, workshops, smart pitching and exhibitors of the 19 September 2019 conference.

    ISBN 978-615-81665-4-6

    ISBN 978-615-00-7528-0

    Digitális Jólét Magazin 1. szám

    A magazin induló számának fókuszában a Digitális Jólét Program szakmai műhelyeinek, projektjeinek és eredményeinek összegzése áll.

    Kilátás a világhálóra

    A digitális kultúra szélesebb körű elterjesztésének céljából jelent meg Kilátás a világhálóra címmel 6000 példányban kiadványunk, amely támpontul szolgál a kezdő internetezőknek, adatfelhasználóknak. A kiadvány közérthető nyelven, színes ábrákkal ad útmutatót a digitális technika iránt érdeklődőknek.

    Smart City Market Place Company List