2019.04.25
A Digitális Jólét Program (DJP) keretében a digitalizáció előnyeit el kell juttatni az emberekhez, ezen dolgozik a kormány a szakemberekkel - hangoztatta a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízióvezetője szerdán Győrben, a 28. Networkshop konferencia megnyitóján.
Horváth Ádám előadásában elmondta, hogy a program során feltérképezik, miként lehet a digitalizáció előnyeit a mindennapokon túl a gazdaságban és az állam működésében is hatékonyan hasznosítani.A digitalizáció pozitív hatásait fel kell gyorsítani és a versenyképesség szolgálatába kell állítani - mondta.
Kitért arra is, hogy a program része a kórházi wifi program, az iskolai hálózatbővítés, valamint az egyetemi és kutatóhálózatok továbbfejlesztése. Ezek a programok jelenleg folyamatban vannak.
Szorgalmazzák, hogy elkezdődjön a hazai közgyűjtemények digitalizációja - mondta, majd hozzátette, hogy zajlik a digitális kompetenciafejlesztés keretében a digitális oktatás és gyermekvédelem megvalósítása is.
A program része az 5G stratégia, amelynek célja, hogy Magyarország váljon az 5G fejlesztések egyik európai központjává. Elhangzott, hogy szintén a program eleme az úgynevezett digitális munkaerő program, amelynek keretében enyhíteni kívánják a digitális munkaerőhiányt és módosítani szeretnék a felnőttképzési és szakképzési rendszert.
Beszélt arról is, hogy az országban jelenleg ezerötszáz digitális jólét programpont működik, főként a könyvtárakban, ahol hozzáférést biztosítanak az embereknek a hálózathoz való csatlakozásra.
Az előadását követő sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a program keretében azokat a szabályozási háttereket is meg kell teremteni, amelyekkel az állampolgárok, az intézmények és a gazdaság szereplői nem válnak a digitalizáció kiszolgáltatottjaivá.
Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy az elsők között volt az intézmény, amelyik felvállalta az e-learning képzést, vagyis a távoktatást. Sikerességét bizonyítja, hogy három évvel ezelőtt meghirdettek egy tantervreformot, amelynek lényege, hogy egy virtuális térben próbálnak tudást átadni a hallgatóknak.
Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a digitalizáció nemcsak az emberek hétköznapi életét szövi át, hanem mára a városok életében is megjelent. Példaként említett egy olyan helyi alkalmazást, amellyel két-három gombnyomással bárki jelezheti az üzemeltető felé, ha közterületen problémát észlel. Ez az alkalmazás illik Győr úgynevezett okos város koncepciójába - mondta.
Füleki Judit, az Edutus Egyetem World Robot Olympiad nemzeti koordinátora emlékeztetett, hogy november 8- és 10. között Győrben rendezik a 16. World Robot Olympiad robotépítési és - programozási Világdöntőt. Az eseményre hetven országból mintegy háromezren érkeznek.
Május közepe és június közepe között tíz regionális hazai versenyt rendeznek, a döntő júliusban Tatbányán lesz. Onnan várhatóan nyolc csapat jut be a győri világversenyre - tette hozzá.
A Networkshop konferenciát a hazai felsőoktatási, köznevelési, kutatási, közgyűjteményi közösségek és az informatikai szektor szereplői számára rendezi minden tavasszal a Hungarnet Egyesület. Az előadások során elsősorban a számítógép-hálózatok és alkalmazásaik terén elért fejlesztési eredményekről és tapasztalatokról adnak áttekintést a szakemberek, akik átfogó képet nyújtanak a magyarországi IT ipar legújabb eredményeiről is. A konferencia április 26-ig tart.