2021.09.08
Az idén Horvátország által szervezett, online formában megrendezett Közép-Európai Informatikai Diákolimpián, a 2021. évi CEOI-n 14 ország 48 diákja mérte össze tudását. A magyar indulók közül Németh Márton Tamás, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium tanulója ezüstérmet szerzett.
Az 1994 óta minden évben megrendezett CEOI régiónk legfontosabb informatikai tanulmányi versenye, valamint a – 2023-ban Magyarországon megrendezendő – IOI, azaz Nemzetközi Informatikai Diákolimpia előversenye. A magyar diákok már a kezdetek óta jól szerepelnek: az idei díjjal együtt 1994 óta összesen hatvan érmet nyertek el.
A szeptember 1-5. között zajlott próbatétel során a versenyzők két versenynapon öt-öt órát tölthettek az embert próbáló feladatok megoldásával, az IOI mintájának megfelelően három-három feladattal küzdve. A magyar versenyzők Nagykanizsán gyülekeztek, itt vettek részt az online versenyen és gyakorolhattak Dr. Horváth Gyula csapatvezető és Erdősné dr. Németh Ágnes csapatvezető-helyettes segítségével. A versenyzők számára izgalmas programokat is szerveztek: kipróbálhatták magukat pétanque-ban, edzhették agyukat egy szabadulószobában, körülbiciklizték, majd vízibicikliztek a nagykanizsai Csónakázó-tavon. Az öt napos esemény a hivatalos záróceremóniával ért véget, melyen kihirdették a verseny arany-, ezüst- és bronzérmeseit.
A magyar delegáció az olimpiai válogatóverseny legjobban teljesítő, legfeljebb 11. osztályos diákjaiból állt össze. A versenyen Gábor Dávid (Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium), Máté Lőrinc (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), Viczián András (Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest), valamint az ezüstérmet elnyerő Németh Márton Tamás (Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa) vehetett részt. Az itt megszerzett értékes tapasztalataikkal előnnyel indulnak más versenyeken, tanulmányaikban és a munka világában egyaránt.
A 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) magyarországi szervezéséről:
A Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJ Nkft.), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közös konzorciumban nyerte el a 2023-as IOI verseny rendezési jogát. A DJ Nkft. mint a konzorcium vezetője szervezi majd a rendezvényt, amelyhez a helyszínt az SZTE, a rendezvény szakmai hátterét és a szervezéshez szükséges szakértőket pedig az NJSZT biztosítja.
Gratulálunk a nyertesnek és a résztvevőknek!