Sikerrel zárult a DOKK 2020

2020.10.20

2017 óta immáron harmadik alkalommal, ám a koronavírus-járványra való tekintettel online módon rendezte meg 2020. október 14. és 16. között a Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítást (DOKK), a Digitális Jólét Programot (DJP) megvalósító Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJ NKft.) alatt működő Digitális Pedagógiai Módszertani Központ (DPMK). A résztvevők az esemény három napja alatt az oktatáspolitika szereplői, valamint a digitális oktatás nemzetközi és hazai szakértőinek előadásaiból kaptak képet arról, hol tart országunkban digitális oktatás. Elhangzott: a világjárvány miatt 2020 tavaszán bevezetett digitális munkarend komoly kihívást jelentett a köznevelés szereplői számára, ugyanakkor fejlesztő-inspiráló hatása is volt: a távtanítás időszakában új módszertani megoldások, jó gyakorlatok születtek az iskolákban. A rendezvény kiemelt fókusza ezért a tapasztalatok és a digitális pedagógiával kapcsolatos releváns tudások megosztása, valamint a támogató tevékenységek bemutatása volt.


Az idei DOKK egyben „A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása” című kiemelt projekt zárókonferenciája is volt, így az elhangzott előadások egy része betekintést nyújtott a DPMK projekt keretében vállalt feladatainak eredményeibe.


Az idei évben a konferenciához hagyományosan kapcsolódó kiállítást is virtuális térben valósították meg: az előadások közötti szünetekben a konferencia szakmai partnereinek bemutató videóiból tájékozódhattak a résztvevők a digitális oktatáshoz kapcsolódó pedagógiai, módszertani és technológiai eszközökről és újdonságokról.


A konferenciát dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára nyitotta meg, aki videóüzenetben mondta el fővédnöki köszöntőjét.


Ezt követően Horváth Ádám, a DJP keretében működő DPMK vezetője, az EFOP-3.2.15 kiemelt projekt szakmai vezetőhelyettese beszélt arról, hogy a digitális átmenet korában hogyan segíthet a pedagógus legtöbbet a diákjainak, illetve hogyan támaszkodhat az önfejlesztésben és a tanulók tudásának gazdagításában a digitális technológiára.


Brian Baptista
, a T4 nemzetközi oktatási szervezet vezérigazgatója azokról a nemzetközi felmérésekről, kutatásokról beszélt, amelyek azt vizsgálták, hogy miként hatott az oktatás digitális átmenetére a koronavírus-járvány nyomán világszerte bevezetett távtanítás, online oktatás.


Loboda Zoltán
, a DJ NKft. Digitális Kompetencia Divíziójának vezetője előadásában áttekintést adott az oktatásban zajló digitáliskompetencia-fejlesztésről és a DigKomp keretrendszerről, valamint bemutatta az állampolgári digitáliskompetencia-keret tervezetét.


Genáhl Krisztina
, a DPMK munkatársa, az EFOP-3.2.15 kiemelt projekt szakmai vezetője mutatta be a Digitális Névjegy Rendszert. Az online platformon működő, komplex intézményi visszajelző és fejlesztőeszköz használata lehetőséget nyújt az iskoláknak arra, hogy megtudják, hol tartanak a digitális átmenet folyamatában, illetve milyen lépéseken keresztül haladhatnak tovább a digitális érettség felé vezető úton.


A konferencia digitális munkarend tapasztalatait feldolgozó napján a résztvevők egy hazai (Herman Tudásközpont) és egy határon túli iskola (az adai Cseh Károly Általános Iskola) jó gyakorlatait, innovatív módszereit ismerhették meg, ami sok pedagógus kollégát és intézményvezetőt ösztönöz a szervezeti kultúra, oktatási gyakorlat megújítására.


Kerekasztal-beszélgetésen az oktatásirányítás meghatározó szereplői, valamint intézményvezetők, gyakorló pedagógusok és digitális oktatási szakértők tekintettek vissza a digitális munkarendre összegezve a tapasztalatokat és a tanulságokat – elemezve a digitális átmenet jelentette kihívásokat és lehetőségeket.


A konferencia zárásaként a DPMK munkatársaik, Farkas Andrea és Szabados Tímea digitális pedagógiai fejlesztők beszéltek a projekt horizontális tudásmegosztó felületének jó gyakorlatairól, dr. Főző Attila László senior digitális fejlesztő pedig az idei Digitális Témahét tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel.


Kapcsáné Németi Júlia
 senior digitális fejlesztő azokról a leszakadó diákokról beszélt előadásában, akik a távtanítás során hátrányt szenvedtek, illetve összefoglalta azokat a tényezőket, amelyek a digitális kompetencia szemszögéből az oktatás területén található egyenlőtlenségeket leginkább mérsékelni tudják.


Dr. Bajzáth Angéla
 digitális pedagógiai szakértő előadásából a résztvevők megtudhatták, hogy a digitális kompetencia hogyan épül be a NAT-ba, Sió László stratégiai elemző pedig a tanulói digitális kompetencia mérés-értékelési rendszeréről beszélt.


A konferencia záró előadásaként Horváth Ádám összegezte, hogy „mit adtak nekünk a digitálisok”. Rámutatott arra, hogy a rengeteg felmerült probléma ellenére számos pozitív eredmény is született a digitális távtanítás hónapjai alatt, amelyek remélhetőleg a veszélyhelyzet elmúltával is szerves részei maradnak a pedagógusok módszertani eszköztárának. Kiemelte: a digitális megoldások – a mindennapi iskolai munkában betöltött szerepük mellett – a hátrányos helyzetben lévő diákok számára is lehetőséget biztosíthatnak arra, hogy hozzájussanak a minőségi oktatáshoz.


A konferenciaelőadások videóinak feltöltése folyamatos, hamarosan minden felvétel elérhető lesz a DPMK honlapján.

 

Digitális Jólét Nonprofit Kft.